Ha Petőfiék ezt látnák, forognának a sírjukban - Petőfi, Kossuth, Széchenyi, Görgei, Batthyány és a többiek összetartották a nemzetet, míg Orbán, Habony, Németh Szilárd, Rogán, Semjén, Kósa darabokra tépik azt

2018-ban is lezajlott március 15-e, és a választások előtti kampány miatt még feszültebb volt, mint általában. Persze, ahogy kell, minden felszólaló politikus megemlékezett március 15-e örökségéről, valahol a márciusi ifjak utódjainak is tartották magukat, de ez csak a maszlag volt. Ha pedig Petőfiék ez tudnák, valószínűleg kétszer is meggondolták volna, hogy utcára menjenek-e 1848-ban.

2018-ban Orbán Viktor beszédében a migránsokkal és Soros Györggyel riogat, nem alaptalanul, de messzemenően eltúlozva. Kettéosztja saját nemzetét, leegyszerűsítve, nem létező vonalak mentén, csupán "mi", tehát a jók, és "ők", tehát a rosszak vannak. Mindezt úgy, hogy '48-ban Magyarországon minden vallás, nemzet és világnézet képviselői együtt léptek fel az osztrák elnyomás ellen, majd vállvetve harcoltak a szabadságharcban. Most Orbán megosztja saját nemzetét, akkor egyesíteni akartak. Akkor egy európai forradalmi hullám ért el minket, most kezdünk kizárni mindent, ami európai, válogatás nélkül, jót és rosszat egyaránt.

Akkor a 12 pont azzal kezdődött, hogy "Kívánjuk a sajtószabadságot, a censura eltörlését". Ma a kormánypropaganda az emberek agyát mossa és a hatalom mindent megtesz azért, hogy minden még meglévő ellenzéki sajtóterméket ellehetetlenítsen.

Orbán Viktor beszédében álszent módon a fiatalokat szólítja meg, azzal, hogy hívja őket a haza, ahogy '48-ban is történt. Csakhogy ezeket a fiatalokat a korábbi szocialista kormányok ellehetetlenítő politikáját követve a Fidesz űzte és űzi százezrével külföldre. Pedig igazán nagy szüksége lenne rájuk a hazának...

1848-ban a nép fenyegette az elnyomó hatalmat, azzal, hogy nem tűrte tovább rabságát, ma az elnyomó hatalom fenyegeti az ellene felszólalni merő népet elszámoltatással.

Petőfiék egyenlőséget, szabadságot és testvériséget akartak. Talán mára túlzottan is elcsépeltek és túlmagyarázottak lettek ezek a kifejezések. De hámozzuk le ezekről az ultraliberalizmus maszlagát, és nézzük azt a valódi tartalmat, amit a márciusi ifjak is láttak ezekben: egyenlő lehetőségeket és jogokat mindenkinek, amelyekkel mindenki szabadon élhet és az emberek testvérként, nem ellenségként tekintenek egymásra. Ezeket ugyanúgy tekintheti alapelveknek egy nemzeti konzervatív és egy liberális gondolkodó.

De Orbánék rendszere nem erről szól. Orbán most is hirdette ugyan a szeretetet – ugyan épp a fenyegető elszámoltatás előtt –, de valójában csak a gyűlöletet szítják, a társadalmat "mi"-re és "ők"-re osztva teljesen szétzilálják, felbontják a jogállamiságot, kimossák az emberek agyát. Petőfi, Kossuth, Széchenyi, Görgei, Batthyány és a többiek összetartották a nemzetet, míg Orbán, Habony, Németh Szilárd, Rogán, Semjén vagy Kósa Lajos darabokra tépik azt. Csak rajtunk múlik, hogy meddig hagyjuk. Hiszen Petőfi jól ismert sorait idézve:

"Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!"