Korrupcióország: mit tud ez az Andy Vajna?

A Transparency International Magyarország a Civitas Intézet megbízásából elkészítette a magyarországi korrupció Fekete Könyvét. 2010 és 2018 között 106 korrupciós ügyet vizsgáltak és tártak a nyilvánosság elé. Ezekből szemezgetünk.

Andrew G. Vajna szüleivel 1956-ban, 12 éves korában hagyta el Magyarországot. A filmgyártás területén hamarosan megkerülhetetlen személyiség lett, olyan produkciókkal, mint a Terminátor-filmek, a Rambo-sorozat, vagy az Elemi ösztön. Aztán jött egy adócsalási ügy, melyet hosszasan vizsgáltak és amely végül csendben véget ért: (41 millió dollár helyett?) 6,5 millió dollár befizetésével. Andy hazatelepült és 2011-ben filmügyi kormánybiztos lett, majd feleségül vette Palácsik Tímeát.

Úgy tűnik, hogy a Médiatanács a rádiófrekvenciák kiosztásánál előnyben részesítette Vajna cégeit, akár a frekvenciák megszerzéséről vagy meghosszabbításáról, akár a betartandó jogszabályokról van szó, például a műsorszórás megkezdéséről vagy éppen a magyar zenék arányának betartásáról. A Class FM frekvenciája Vajna kezébe került, azt a Médiatanács elnémította, annak ellenére, hogy a korábbi tulajdonos pert indított, meg sem várták annak eredményét (bár évekig is elhúzódhat a per). Hiába a felháborodott hallgatók, az emberek véleményét - mint általában - most is figyelmen kívül hagyták. A békéscsabai frekvenciapályázatnál pedig súlyos hiányosságokkal, mulasztásokkal (banki bizonylatok késedelmes és nem megfelelő benyújtása) nyerte el Vajna a frekvenciát. Mindezek több városban is megismétlődtek, az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) szerint pedig teljesen rendben van, hogy a filmügyi kormánybiztos rádiófrekvenciákkal is rendelkezik és egy kormánytagnak ekkora befolyása van a médiapiacon.

A TV2 a második legnagyobb kereskedelmi TV-csatorna, mely több kisebb kábelcsatornával együtt került Andrew Vajna tulajdonába. Emlékezetes, hogy néhány napig nem volt tudható, hogy Fonyó Károly (Simicska Lajos üzlettársa) vagy Andy Vajna volt-e, aki előbb megvásárolta a csatornát, de a cégbíróság végül Vajnát jegyezte be tulajdonosként. A vásárláshoz az OTP és az Eximbank nyújtott kölcsönt, utóbbi az állítás szerint nem közpénzből, hanem piaci feltételekkel valósult meg (vagy elhisszük, vagy nem). Mindenesetre a TV2-t jól kibélelték állami hirdetési pénzekkel. És itt ismét feltehetjük a kérdést, hogy mennyire elfogadható az, hogy a kormánybiztosé a második legnagyobb kereskedelmi TV-csatorna?

De nemcsak TV- és rádiócsatornái vannak. Öt kaszinót is működtet úgy, hogy a koncessziós díjat levonhatják a játékadóból. Ezt bármiféle tender kiírása nélkül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter döntötte el, így lényegében az állam évi 7 milliárd Ft adóbevételt ajándékozott Vajna cégének, a Las Vegas Casino Kft-nek. További “kedves” gesztus volt, hogy bár két kaszinó késedelmesen nyitott meg, a kiesett időre befizetendő koncessziós díjtól az állam eltekintett.

TengerpartiGazdagok

Andrew G. Vajna a 14. leggazdagabb magyar, 60 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik. Egyértelmű, hogy ezekre a kedvezményekre, segítségekre nem neki lenne a legnagyobb szüksége, hanem a magyar embereknek. Április 8-án arról is döntünk, hogy szeretnénk-e Vajnának további kedvezményeket biztosítani!