Bréking! Orbánék jól „megvédtek” minket: elutasítottak 20 menedékkérőt, 20.000-et pedig beengedtek!

Tudjuk, hogy hazánk - leginkább saját démonaival - harcoló "vitéz vezetőjének” semmi sem lehet fontosabb annál, hogy megvédje az ő népét. Kivéve az, ha zsíros bizniszt szimatol?

Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója közölte, hogy a kötvényprogram létezése óta, tehát négy év alatt 20.000 kérelmezőből, mindössze 20! letelepedésikötvény-igénylőt, valamint 44 hozzátartozót utasítottak vissza a magyar hatóságok – írja a Magyar Nemzet. Ezekben, az elenyésző esetekben egyébként nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági problémák miatt történt az elutasítás.

Végh talán nem gondolta át teljesen mit mond, ugyanis eredetileg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről tartott volna „kiselőadást”, aztán beugorhatott neki, hogy ezt épp Orbánék tették lehetővé hazánkban, így ellenzéki újságírók kérdésére váratlanul olyan adatokat is elárult, amiket eddig titkoltak.

Persze azt is hozzátette, hogy az igénylők biztonsági átvilágítása rendben zajlott, ezt azonban meglehetősen nehéz elhinni, bizonyos Ghaith Pharaon érkezését követően, akit több országban is köröztek, például az FBI is nyomozott utána, a magyar kormány mégis különös vonzalmat tanúsított az üzletember iránt.

1, Tudjuk, hogy Orbán évek óta folytatott kamuharca - miszerint megvédi az országot a migránsoktól, Sorostól, Brüsszeltől, az ufóktól, vagy bárkitől és bármitől - csak egy olyan kreált maszlag, amit a kormánypárti médiumok segítségével igyekeztek a megvezethető emberekkel elhitetni, hogy félelmet, gyűlöletet keltsenek bennük, és zsinóron rángathassák őket, április 8-án pedig a kezüket, hogy újabb 4 évig fenntarthassák gátlástalan uralmukat.

2, Tudjuk, hogy Orbán és bandája bármire képes, ha hatalma megőrzése a tét.

3, Azt is tudjuk, hogy a letelepedési kötvényekhez semmi köze Rogán Tóninak, és nem tett zsebre ennek köszönhetően súlyos milliárdokat sem.

4, Mióta Altusz Kristóf kikotyogta, nem titok már az sem, hogy 1300 migránst is befogadott, az embereket évek óta totálisan hülyének néző kormány.

5, Már azt is tudjuk, hogy 20.000 menedékkérőt engedtek be az országba!

Vajon ezt mivel magyarázza a lehúzott redőnyös, fideszes birkanyáj??? Bekopogtattak??? Illedelmesek voltak??? Ők mások???

Bár utóbbi valószínűleg igaz lehet, annyiban biztosan mások a többi letelepedni szándékozó emberhez képest, hogy nekik van pénzük. Mint Pharaonnak, ugye?

Van itt még egy dolog, amit biztos tudunk: Ezt a kormányt április 8-án el kell zavarni, utána pedig azoknak, aki hazudtak, akik tisztességtelenül gazdagodtak, felelniük kell a tetteikért.

Migracio1