Orbán Putyin pincsije - mondta a Fidesz német szövetségese

Michael Gahler az EU-ban is megvédte Orbánt a sorozatos bírálatoktól, egészen mostanáig. Semmi sem vetíti előre jobban egy ember bukását, mint az, amikor már a szövetségesei is elfordulnak tőle.

A német CDU EP-képviselője az azonnali.hu-nak adott interjút, nyíltan beszélt arról, hogyan látja hazánk ügyeit. Korábban az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban posztolt a Facebookra, ekkor nevezte találóan Orbánt Putyin pincsijének. Gahler elmondta, hogy:

Orbán Viktor igencsak szívesen kokettál Putyin úrral, örömmel szerepel vele egy fotón. Nem hinném, hogy ennek a magyarok örülnének. Szerintem a magyarok többsége legalább annyira kritikus Putyinnal szemben, mint én, vagy mint szerencsére sokan Kelet-Európában. A Putyinnal való barátsággal aligha lehet szavazókat szerezni. Azt úgy lehet, ha törődünk azokkal az ügyekkel, amik az embereket foglalkoztatják.

marionett_putyin

A kritikus hangot megütő politikus azért április 8-án a „fideszes barátai” győzelméért szorít majd, a sorosozás sem zavarja túlzottan, bár az alábbi mondatai nem egészen erről tanúskodnak, hiszen ezzel gyakorlatilag alátámasztja azt, amit mi pontosan tudunk, hogy Orbánék részéről a Soros György elleni harc csak egy kamu, a hazug kommunikációjuk egyik leggusztustalanabbul megkomponált része:

Nézzük majd meg, hogy április 8-át követően is olyan fontos lesz-e Soros György, mint most. (...) Nem gondolom, hogy Soros fenyegetést jelentene, azt sem, hogy illegális tevékenységekben venne részt Magyarország ellen. Engem az érdekel, hogy a CEU működhet-e tovább Budapesten vagy sem. Nekem ez számít, nem a köré szőtt politikai játszmák. A lényeg az, hogy a végeredmény stimmeljen. 

Az utolsó mondattal kapcsolatban megjegyeznénk, hogy április 8-án is pontosan ez a lényeg az összes, józan gondolkodású magyar választó számára, csak éppen nem olyan végkifejlettel, ahogyan azt Orbánék, vagy a tőle elfordulni látszó német szövetségesei - talán csak a kötelező udvariasság miatt - remélik.