Amikor a Fidesz gyöngyösi jelöltjét megzavarja a valóság – Értelmes kérdésre még mindig nem megy a válaszadás

Horváth László, a Fidesz gyöngyösi képviselőjelöltjének fórumán a leckeként felmondott propaganda mellett váratlanul elhangzott egy higgadt, tényeken alapuló kérdés is a kormány hazugságairól. Ezzel láthatóan nem tudott mit kezdeni a fideszes képviselő. A felhergelt idősekből álló közönség egyből provokátornak minősítette, ahogy a politikus is, így nem válaszolt. Persze, az arctalan fideszes pártkatonák primitív „allah akbarozása” bármelyik Jobbik-fórumon, biztos jobban tetszik neki.

Horváth László kellemes Fidesz-tömjénező estére számított, amikor körülnézett a gondosan megszűrt közönségen, és önbizalma valószínűleg csak nőtt a vastaps hallatán, habár ez utóbbi nem neki, hanem inkább Dömötör Csaba államtitkárnak szólt, aki nélkül még az előre kiválasztott emberek kérdéseire sem tudott volna válaszolni. Aztán porszem került a gépezetbe, a mikrofont egy olyan ember kapta meg, aki valódi, értelmes kérdést tett fel.

Ő afelől érdeklődött, hogy a többi kelet-európai országtól messze lemaradt gazdaságunk fejlesztését mennyiben segítik az értelmetlenül épített, drága stadionok, valamint a letelepedési kötvény révén pénzért befogadott körözött bűnözők ügye hogyan áll összhangban a kvótával fenyegető agymosó propagandával. A kérdést, hogy tervezik-e, hogy valós problémákkal is foglalkoznak majd már túlharsogta a közönség gyűlölködő kiabálása.

A tényeken alapuló megszólalást provokációnak nevezték, holott a provokáció öncélú zavarkeltést jelent. Erről a fideszes pártkatonák többet tudnának mesélni: amikor más ötlet híján lejátsszák a müezzin hangot minden egyes Vona sajtótájékoztatón vagy lakossági fórumon, akkor tökéletesen példázzák, hogy mi is az értelmetlen provokáció. A Fidesz persze ennyit tud, nekik nem futja értelmes kérdésekre.

A Fidesz agymosó emberkísérletének sikerekét jelezte, hogy a kritikus kérdezőt egyből hazaáruló migránsbarátnak bélyegezték, holott egy szóval sem beszélt a kötelező betelepítésről, a kérdés nem is erre vonatkozott. Ezen a fórumon is látható volt, hogy az egyszeri Fidesz-szavazó milyen messzire sodródott a valóságtól. Szót kért egy ember, aki közölte, hogy szerinte a hazaárulókat - értsd: nem Fidesz-szavazókat -, el kell zavarni az országból. Szerinte ebben az esetben ugyan csak 7 millióan maradnának az igaz fideszesek(?), de legalább megszabadulnának az ellenségtől. A fórumot tartó Horváth és Dömötör nem javították ki a számszaki tévedést, pedig a lelkesen tapsoló közönséget érdemes lenne felvilágosítani arról, hogy az arány fordított: a Fidesz szavazói vannak maximum 2,5 millióan, de nyugi, senki sem fogja őket elzavarni, ha bukik a kormány. Ezután amiatt sopánkodott a felszólaló, hogy azoknak a kommunistáknak, akik lesöpörték a padlást, ott ülnek a parlamentben a gyerekei... Például a Fideszben is, tegyük hozzá a rend kedvéért!

Egy konstruktív néző végre megindokolta a stadionépítési lázat, szerinte annak köszönhetően lesz edzettebb a magyar fiatalság. Bizonyára nem rendszeres nézője az NB1-es mérkőzéseknek, mert akkor tudná, hogy a kormány által kitömött magyar csapatokban annyi afrikai és balkáni légiós téblábol az adófizetők pénzéből biztosított óriási fizetésekért, amennyivel már kényelmesen meg lehetne tölteni egy no-go zónát. A hivatalos válasz persze megint a csak makett formájában létező uszodákat és a mindennapi testnevelésórákat szajkózta, utóbbi intézkedés, ugye fejlesztés hiányában inkább jelent problémaforrást, mint megoldást bármire is.

Na, de végszónak tökéletesek Horváth mondatai, akiből úgy látszik így bukott ki a tudat alatt bujkáló igazság. Az ellenzéket akarta ugyan szavaival ostorozni, de nehezen lehetne ennél lényegre törőbben összefoglalni, mire épül valójában a Fidesz propagandája: „Az indulatok, a harag és az utálat az érjen el egy olyan szintet, hogy az mozgósító erővel bírjon [...] program nincs, tudás nincs, alkalmasság nincs, legfőbb szövetséges a gyűlölet” – Köszönjük, Fidesz!