A Fidesz szavazóit jobban zavarta a „Soros-terv”, mint az egészségügy vagy az oktatás válsága

A Fidesz kampányában olyan alapvető társadalmi kérdéseknek nem jutott hely, mint az egészségügy vagy az oktatás problémái. Utóbbi témát nemhogy kerülték, de egyenesen meghurcolták azokat a diákokat, akik elégedetlenségüknek adtak hangot. Pedig ez a két stratégiai terület látványos válságtüneteket mutat, és a mindenkori kormányzatnak kiemelt feladata lenne ezekkel kezdeni valamit. Ez azonban nem zavarta a kormánypárti szavazók többségét, ahogy a korrupciós botrányok sem, amelyekre pedig számos bizonyíték is van. Mindent elnyomott a homályos félelem Soros György betelepítési tervétől. Hihetetlennek tűnik, de ez van. Meg kell értenünk, hogy lehet ez.

Egy ilyen eredmény után elkerülhetetlen, hogy az ellenzéki politikusok és választók is végiggondolják, mit értettek félre, mit tanulhatnak a történtekből. Egyrészt persze azt, hogy úgy nagyon nehéz nyerni, ha a kormány részéről egy párt áll egy miniszterelnök-jelölttel, közben ellenzéki oldalon ötnél is több párt, három jelentősebb és még további kevésbé jelentős miniszterelnök-jelöltekkel. Ha azonban a Fidesznek nem lett volna ennyi elégedett szavazója, még így is meg lehetett volna szorítani, esetleg buktatni. A kormány viszont elővette a háborús politika logikáját, és bejött neki.

Lemodellezett egy háborús veszélyhelyzetet: migránsok, a Soros-hálózat, az Európai Unió és az ENSZ összehangolt támadást tervez hazánk ellen. Márpedig háborúban másodlagossá válnak a békeidőben fontos ügyek, mint például az említett egészségügy vagy az oktatás. Mindent felülír a veszély elhárításának szükségessége. Ez pedig azért jó a Fidesznek, mert az egészségügyi és oktatási rendszert rendbe tenni sok év munkája lenne, és a fokozatos javulást is csak hosszú idő után tapasztalnák az emberek, és csak apró lépésekben. Így nem érezné senki egyértelmű sikernek, márpedig egy kampányban arra van szükség. A háborúban viszont minden lépés eredménye sokkal látványosabb. Így lesz a siker bizonyítéka minden olyan nap, amikor arra ébred az egyszeri Fidesz-szavazó, hogy még mindig nem taposták le a kiskertjét a migránsok, miközben a hanyatló Nyugaton késelnek és nőket erőszakolnak.

Az, hogy szar az egészségügy, elrontják az oktatási rendszert, nem probléma, mert azzal úgyis mindig probléma volt. De a migráns- és Sorosmentes béke szigetének délibábja egy gyorsan teljesült ígéret, amit meg is háláltak. Kérdés csak az, hogy ha egyszer véget ér a rendkívüli állapot és beköszönt a béke, akkor majd mi fog sikerélményt okozni?