Ma már nem jelent meg - csak a Gestapo, a megszálló szovjet katonák és Orbán alatt szünetelt a Magyar Nemzet

Éppen a 170 éve elfogadott áprilisi törvények, a szabad polgári Magyarország megszületésének napján szűnt meg harmadjára a történelem során a Magyar Nemzet nevű, a 80. születésnapját töltő napilap. Ma már a Gestapo, a szovjet katonák is a helyükre kerültek. A történelemben nincs kegyelem, Orbánra is úgy fognak emlékezni a gyermekeink, unokáink, ahogyan azt megérdemli, és abban nem lesz köszönet.

A Magyar Nemzet halott – mondják sokan. Ez nem így van. Ez a Nemzet túlélte a nyilasokat, a szovjet megszálló katonákat és Orbán zsarnoki hatalmát is túl fogja élni. Bár a Rogán-Habony-Vajna által alkotott triász ma úgy gondolja, hogy Orbán uralma és így az ő médiahatalmuk is örökké tart majd, ez csak egy balga tévhit. Semmi sem tart örökké, a Magyar Nemzet túl fogja élni Orbánt és a sleppjét is.

Orbán bázisát elsősorban - a választási visszaéléseken túl - a csinovnyik közhivatalnokok voksai, az egy tál gulyásért megvásárolható kisebbségi szavazatok, az Erzsébet utalvánnyal lekötelezett nyugdíjasok törlesztései, illetve a határon túli levélszavazatok teremtették meg, ami a társadalom szinte teljesen inaktív, a társadalmi termelés szempontjából nem túlságosan hasznos rétegeket jelentik.

Ez pedig azt jelenti, hogy éppen az aktív emberek, a társadalmilag hasznos munkát végzők és a fiatalok szavaztak ellenük. Nagyon rövidlátónak kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa be, ez idővel nagy fordulatot jelent és eredményez majd. Türelem igazi Magyar Nemzetet terem ?

OrbanSzethullik_comicstyle