Porlad a szabadság, s nem szült nekem rendet...
József Attilának 2018-ban
Porlad a szabadság, s nem szült nekem rendet,
játszani még igen, de szólni már nem enged.
Ahogy eltűntél hirtelen, úgy illant el az álom,
a szabadság illúzió, sehol sem találom,
alszik a szívekben.
Körülöttünk lihegnek pártoskodó szolgák,
a rácsos ég fölöttünk elvégezte dolgát,
mint pocsolyába dobott kő, pulzál a hatalom,
oda is bemászik, ahol csak gyűlölni akarom,
s ellopja a lelkem.
Fuldokolva, fázva, fényre várva élek,
előttem a fal van, ahogy véget ért az ének,
talán Te akartad vagy Isten szólított,
a zsarnok mocskos szája szívedre ordított,
s elhagytad a tested.
Talán már hozzá szokott szép szíved a csendhez,
ezerszer jobban, mint a kaszárnyarendhez,
egyedül voltál, s nem sodródtál a hadhoz,
mégis felszisszent legbelül: „Komisz vagy magadhoz!”,
s elmentél sietve.