Mi a valódi tétje a Jobbik tisztújításának?
Vona Gábor pártelnök lemondása után a Jobbik májusban tisztújító-kongresszust fog tartani. Nem a leendő aspiránsok személye érdekes a jelölő-időszak előtt, hanem a politika, amit követni fognak.
Van olyan „illiberális demokrácia”, ahol az állampárt már beolvasztotta szövetségi rendszerébe a nemzeti oldalt reprezentáló pártot...
Vona Gábor lemondása egy őszinte és érthető lépés volt. Azt tette, amit korábban megígért, mindezt magyar politikustól ritka és következetes módon.
Egyértelműen kudarc, hogy nem sikerült sem egyedül, sem a XXI. századi pártokkal együtt kormányra kerülni, viszont olyan eredményeket is sikerült a néppártosodás folyamatával elérni, amit egy kurucinfós-neonyilas retorikával lehetetlen lett volna.
Egymillióan szavaztak a Jobbik listájára, amivel a második legerősebb párt lett, a támogatottsága kiegyenlítődött földrajzilag és településformákat tekintve, minden társadalmi csoportban - a nyugdíjasok kivételével - a második erő lett. A néppártosodás legnagyobb érdeme, hogy az egyetlen valódi fenyegetés volt az Orbán által meghirdetett „centrális erőtérre”.
Ne felejtsük el, a Fidesz egy igazi „néppárt”: Köves Slomótól Bayer Zsoltig, Andy Vajnától Tiborcz Istvánig, csak nem egy program vagy ideológia tartja össze a „tábort”, hanem a zsákmányból való részesedés!
A Jobbikot, komoly szakértőkkel együtt létrehozott programja, a polgári értelmiséggel kialakított szövetsége hozta be középre és tette elfogadható erővé azok szemében, akik nem rendelkeznek szilárd pártpreferenciával. Mivel a párt veszélyt jelentett és jelent a Fideszre, ezért rögtön előszedték azokat, akik csak a radikális hőzöngéshez értenek, nevüket nem érdemes felsorolni, mert érdemi munkát korábban nem végeztek.
Morvai Krisztináról azért mondjuk el annyit, hogy a békemenetes produkciójával, egyéb megnyilvánulásaival Szili Katalin mellé írta be magát a NER kollaboránsai közé.
Milyen út lehet még a Jobbik előtt?
A megmaradás, gyarapodás és a hatalomra kerülés útja. Meg kell őrizni a hitelességet, a szavazótábort egyben kell tartani a jövő erőpróbái előtt, és mivel az újabb kétharmad miatt nem az Országgyűlés lesz a politikai diskurzus színtere, ki kell menni az emberek közé. Miközben az Állami Számvevőszék büntetése is a párt feje felett lebeg.
Áll egy másik út is a Jobbik előtt, amit Orbán illiberális példaképében, az erdogani Törökországban már megvalósult, amikor az ottani ellenzéki nacionalista pártot beintegrálták egy választási szövetségbe az állampártként működő Igazság és Fejlődés Pártjával (AKP). Erdogan számára az AKP és az MHP szövetségére azért van szükség, hogy szavatolni lehessen győzelmét jövőre már az elnökválasztási első fordulójában, illetve az AKP túlélését és pozícióinak megőrzését a parlamentben a behódoltak segítségével.
A „demokratikus” török választási rendszerben 10% a bejutási küszöb. Az immár Erdogant támogató Nemzeti Haladás Párt (MHP) ez alá esett be a behódolásnak köszönhetően. A márciusi törvénymódosítást követően a választási szövetségek szavazatai a bennük részt vevő pártok szavazataiból adódnak össze, így választási szövetségben olyan párt is bejuthat a parlamentbe, amely önállóan nem gyűjtötte össze az ehhez szükséges voksok számát.
Aki feladja a néppártosodás folyamatát az a Fideszt erősíti, aki a régi „radikális szép napokat” akarja visszahozni az légüres térbe vinné a pártot, oda ahonnan nincs visszatérés a kormányváltás lehetőségéhez.
Akik ezt támogatják azoknak jó a Fidesz kormányzása és csak egy újabb segédcsapatot szerveznének Orbánnak, hogy bokréták legyenek a kalapján.
Az ilyenekből pedig nem kérnek a párttagok, de a választók sem.