Még mindig Magyarország a népek Krisztusa?
Márai Sándortól ismerjük a kifejezést: népek Krisztusa, Magyarország, de már a középkorban is voltak erre utalások a Rákóczi szabadságharc során. Krisztus, aki szenvedett a keresztfán és magára vette a világ szenvedését, hogy megváltást adhasson mindenkinek.
Népek Krisztusa, Magyarország? Igen. Ha belegondolunk, hányszor védtük meg Európát a saját vérünk árán, akkor azt kell mondanunk, igen, azok vagyunk. Hányszor voltunk hatással az európai történelem alakulására? Bizony, sokszor. Amikor Attila megkímélte Rómát és nem rombolta porig. Amikor István a római kereszténységet választotta Bizánc helyett. A Tatárjáráskor. Az Árpád-ház férfi ágának kihalásakor. Ezekben a helyzeteken is vesztettünk, de igazán akkor folyt rengeteg magyar vér, amikor megvédtük Európát a töröktől. Ők megmenekültek tőle, nekünk meg véres csatákban sok ezer katonánk és 150 évünk ment rá. De még ebből is felálltunk. Éppenhogy.
Aztán jött a Rákóczi szabadságharc, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, a 13 aradi kivégzésével. Az első világháború, Trianon, a második világháború, majd ‘56. Mindig mi voltunk, akiken csattant az ostor. És ezt a szenvedéstörténetet visszük végig.
Európában valós veszély a bevándorlás. Magyarországon (egyelőre) nem ilyen súlyos a helyzet, a kormány mégis egyes egyedül a migránsok elleni kampánnyal és az ezzel kapcsolatos hazugságokkal nyert választást. Ellenfeleit mocskos, tisztességtelen játszmában győzte le, ezzel ránk szabadítva egy diktatúra-szerű rendszert.
Látszólag úgy tűnik, mintha megint mi védenénk Európát, ami tulajdonképpen igaz is, hiszen a határunk, ahol a kerítés áll, egyben az Európai Unió határa is. És az Unió nem véd meg minket. Nem nyújt segítséget a határvédelemhez és nem avatkozik közbe a születő diktatúra megakadályozását illetően sem.
Megint mi leszünk a népek Krisztusa? Bezárva Euróba közepén egy diktatúrába? Hogyan vívjuk ki a szabadságunkat, ha a saját honfitársaink szabadították rá nemcsak magukra, de az ország értelmesebbik felére is a hatalmi arroganciát? Nem a migránsok, hanem a belső viszályok okozhatják az igazi nemzethalált. Merre tovább? Lesz-e feltámadás, vagy elvesztünk?
Hiszem, hogy Krisztus a valódi megváltást nem a halálával hozta el, hanem az életével. Nem a vérével váltott meg mindenkit, hanem a cselekedeteivel mutatott utat ahhoz, hogy mindenki megváltsa magát. Ennek fényében pedig kell, hogy legyen tovább! Akármilyen sötétnek is tűnik most minden, kell, legyen feltámadás! Kell, hogy legyen!