Harc az északnyugati átjáróért egykor és most

Sir John Franklin 1845-ben két hajóval indult az északnyugati átjáró felfedezésére, sikertelen expedíciójáról most sorozat készült, ami részben magyar műtermekben forgott. Az átjáró létezése akkor még kétséges volt, most geopolitikai játszmák tárgya az Északi-sark körüli vizeknek a globális felmelegedés miatti hajózhatóvá válása.

Két jégbe fagyott hajó Kanada északi partjain túl: így végezte Sir John Franklin kapitány expedíciója a XIX. század közepén. Azért indult útnak, hogy a brit koronához tartozó Kanada északi partjai mentén felfedezze az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, úgynevezett északnyugati átjárót, amelynek létezésében, illetve hajózhatóságában még a tizenkilencedik században sem voltak biztosak a szakértők.

Az átjáró létezése esetén közvetlen megközelítést biztosított volna a hajózási útvonalat ellenőrző hatalomnak a Kínával folytatandó közvetlen kereskedelemhez, az akkori számítások szerint fele annyi idő alatt.

Az átjáró felfedezéséért folytatott küzdelemben az angolokkal szemben az oroszok már több sikeres felfedezőutat vezettek Arhangelszkből az akkori egyetlen északi kikötőjükből. A cári szolgálatban álló Vitus Bering feladata nem csak a prémvadászatnak megfelelő területek felfedezése, hanem egy átjáró keresése is volt Kína irányába. Az oroszok eljutottak az Aleut-szigetekig, a XVIII. század végén az amerikai földrészre lépve megalapították Orosz-Amerikát, amit most Alaszkaként ismerünk.

Nem véletlen, hogy a konkurensek megelőzésének szándékával a britek a XIX. század első felében újabb felfedező utakat indítottak a Bering-szorostól északra lévő terület feltérképezésére, illetve a kontinens belsejébe, hogy megtalálják a feltételezett átjáró keletről és nyugatról már felfedezett szakaszait összekötő, hajózható útvonalat.

Ezzel a feladattal indult el a sarkvidéket már megjárt Sir John Franklin vezényletével két hajó, a H. M. S. Terror és a H. M. S. Erebus is. A korábbi évtizedekben több tengert is megjárt vitorlásokat a korszak legmodernebb eszközeivel szerelték fel. Hajócsavarjaikat gőzgépekkel hajtották, a hajótestet megerősítették, a legénység komfortérzetéről a sarki hidegben fűtés gondoskodott.

Az expedíció három évre elegendő ellátmánnyal indult útnak Angliából 1845 májusában. A legénység utolsó leveleit Grönlandról, a Disko-öbölből küldte haza, ahol megváltak az addig őket kísérő hajóktól. Utoljára júliusban látta az expedíció két hajóját két európai bálnavadászhajó, azután semmilyen hír nem érkezett felőlük. A később a felkutatásukra érkező mentőcsapatok szerint Franklin két hajója a Beechey-szigeten vészelte át a telet 1845 és 1846 között, majd 1846 szeptemberében a jég fogságába estek a kanadai Victoria-szorosban, a Vilmos király sziget közelében, ahonnan már nem tudtak kihajózni többé. Az expedíció 1848 tavaszáig a szigeten maradt, ahol Franklin 1847 nyarán az életét vesztette, majd Francis Crozier kapitány és James Fitzjames első tiszt vezetésével útnak indultak a szárazföldön dél felé. A felfedezők egy része még a szigeten, a maradék harminc-negyven fő pedig a kontinens északi részén hunyt el.

Az északnyugati átjáró útvonalát a Robert McClure által irányított, szintén Franklinék elveszett hajói után kutató expedíció járta végig 1850 és 1854 között, részben hajón és szánon, majd később a norvég Roald Amundsen csak hajón 1903 és 1905 között. A két hajó roncsait 2014-ben, illetve 2016-ban kanadai kutatók találták meg, a feltáráson pedig még ma is dolgoznak.

Arra a felfedezők nem is gondolhattak, hogy rendszeres kereskedelmi hajózás folyjon a sarkköri vizeken, de a tudomány mai állása szerint a globális felmelegedés miatt 2050-re a maihoz képest kétszer annyi hajózási útvonal áll majd a Jeges-tengert átszelő, a jég ellen meg nem erősített hajók rendelkezésére, sőt ezek a nyíltvízi hajók időnként akár az Északi-sarkon is áthaladhatnak majd. 

A kutatók szerint a kelet-ázsiai és a nyugat-európai kikötők közötti 30 napos hajózási időnek, az immár kibővített szuezi-csatornán keresztül akár harmada is megtakarítható lehet, nem beszélve arról, hogy csatornadíjat sem kell fizetni. El lehet mondani, hogy ebben az összetett kérdésben az Északi-sarkhoz kapcsolódó országok alakította Sarkvidéki Tanács (Arctic Council) tagállamai akár hasznot is húzhatnak a globális felmelegedésből.

Igaz, a tudományos felmérések szerint a jégtakaró olvadása, a tengerszint emelkedése, a partvidék pusztulását okozza, ha kiolvad a fagyott talaj és a térség állatainak élőhelye áthelyeződik. A változások kihatnak a klíma és a táj stabilitására, az állatok és a növények túlélő képességére, az őslakosok életmódjára.

A tagállamok megegyeztek a közös fellépésről a klímaváltozás elleni küzdelemben, de a nagyhatalmak között kemény érdekellentétek vannak.

Oroszország nem szándékozik az Északi-sark militarizálásával foglalkozni, tevékenysége e régióban diszkrét, de Oroszország védelméhez szükséges jelleggel bír

- mondta még 2014-ben Putyin elnök. Azóta személyesen járt már a Ferenc József földön és tavaly meglátogatta a sarkvidék közelébe telepített leg orosz légitámaszpontot.

putyin_1

Az USA is erősíti katonai jelenlétét a régióban, igaz kevésbé látványos módon.

A többi jelenlévő ország: Kanada, Dánia, Norvégia inkább jogi és földrajzi érvekkel akarja érdekeit alátámasztani.

Kína is érdeklődik az északi sarki vizek iránt. 2013-ban megfigyelői státuszt nyert a Sarkvidéki Tanácsban, Japánhoz és Dél-Koreához hasonlóan kikötői lehetséges állomásai a kereskedelmi hajók konvojainak. Egy kínai cég meg akart venni egy elhagyott, használaton kívül haditengerészeti bázist Grönlandon, de Dánia elutasította az ajánlatot. Kína számára különösen fontos az északi-sarki ásványkincsek kitermelésének kérdése, mivel jelen pillanatban monopol helyzetben van ezen a területen. Jelenleg az elektronikai eszközeinkbe is beépített ritkaföldfémeket Kínától szerzi be az összes multinacionális vállalat.

A felfedezők most már törékenynek tűnő hajóival szemben a jégtörő páncéloshajók jól használható stratégiai eszközökké váltak. Az Egyesült Államoknak jelenleg egyetlen, negyven éves jégtörője van, de már kiderült, Washington 2023-ra 6 új jégtörőt kíván vásárolni.

Az orosz állami Atomflot tavaly bocsátott vízre egy Szibir nevű 33500 tonnás, két atomreaktoros jégtörőt, amely az Ural és Arktika nevű társaival együtt a legnagyobb nuklerális jégtörő. Az Északi-sarkon van a világ kitermelhető földgáz készletének közel egyharmada, olajkészletének 13%-a, de az olaj világpiaci ára most alacsony, ezért most nem gazdaságos kitermelni a sarkköri készleteket, azonban ez változhat, ha emelkedik az olajár.

Donald Trump áprilisban már kiadott egy elnöki határozatot, mely megnyitja a szövetségi kormány tulajdonába tartozó, Alaszkában lévő sarkköri területeket a kitermelés számára.

De a hajózás és a természeti kincsek kitermelése mellett a halászat is átalakulhat, ahogy melegednek a tengerek, a halrajok egyre északibb területeken is meg tudnak élni. Vagyis a halászhajóknak is biztosítani kellene a szabad közlekedés a nemzetközi hajózási jog alapján.  

Mi csak azt kívánjuk, hogy a jegesmedvék sokáig legyenek meg fenn északon és a nagyhatalmi manőverek ne veszélyeztessék egyre szűkülő életterüket.