Ó, váó: Százmilliós adóhátralékkal eltűnt cégek működtek Orbán új miniszterének lakásán

Mondjuk, az sokkal inkább meglepő lett volna, ha bekerülhetne egy olyan személy a kormányba, akinek a háza táján egyetlen tisztességtelen, vagy gyanús bizniszt sem találni. Úgy tűnik, egy fideszes pozícióra jelentkezésnél mindez alapfeltétel.

NGM / kormany.hu

A 2010-es években mintegy hatvan cég volt bejegyezve Bártfai-Mager Andrea lakására, amelyek döntő többsége zavaros körülmények között megszűnt vagy elköltözött az elmúlt egy-két évben. Szinte valamennyi ide bejegyzett társaság Magyarország egyik legegzotikusabb vállalkozójához, Balogh Sándorhoz kötődött - írja a G7.

A lap értesülései szerint Balogh, aki kereskedőházak mellett a Budapest-Bamako Rally egyik főszervezője is, jelentős céghálót fog össze, a hozzá és ismerőseihez kötődő cégek pedig jellemzően felszámolással vagy kényszertörléssel tűntek el. 

A G7 úgy tudja, hogy Balogh és Bártfai-Mager korábban házastársak voltak, több közös vállalkozásuk is volt. Két gyerekük van, akik szintén aktívan üzletelnek: 26 éves fiuk és 22 éves lányuk együtt szintén több mint tíz cégben töltenek be vezető szerepet.

Nem csak ők meghatározó szereplői azonban a „Balogh Familynek”: számos név bukkan fel rendszeresen az üzletember cégeiben vagy különböző alapítványaiban. Vannak olyan családok, amelyeknek több tagja is több tucat vállalathoz köthető a nehezen átlátható, gyakran többszörös cégláncokat magába foglaló hálón belül. Ezek közül az emberek közül ráadásul néhányan szerepelnek Magyarország legnagyobb adótartozóinak listáján is. 

Kétség sem férhet hozzá, hogy mindennek tudatában Bártfai-Mager, akiről a múlt héten derült ki, hogy az új kormány nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere lesz, tökéletesen illeszkedik majd a NER-ben uralkodó mentalitásba, "üzleti szemléletbe". Ja, s feltétel nélkül üdvözöljük, hogy ő és az apanázsa kezeli majd a magyar állam vagyonát!