Az Országos Bírói Tanács megállapította: Handó Tünde sorozatosan törvényt sértett

Az OBT az Országos Bírói Hivatal felügyeleti szerve, legfontosabb feladata Handó Tünde ellenőrzése.

Az OBT-nek két olyan bíró is a tagja, akik korábban nyíltan konfliktusba kerültek Handóval. Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetőbírója be is perelte az Országos Bírói Hivatal elnökét, amiért az állás pályázatok eredményeitől függetlenül csak azt nevezi ki vezetőnek, akit akar. Az ügyben pár hete született első fokú ítélet, mely szerint Handó az Országos Bírói Hivatal elnökeként visszaélt a jogkörével – írta az Index.

Az OBT tegnapi ülésén a legfontosabb téma egy bizonyos jelentés tárgyalása volt, ami Handónak a bírói és bírósági vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítására vonatkozó gyakorlatáról szólt.

A történethez tartozik, hogy az Országos Bírói Tanács öt tagja két hete lemondott, ezzel veszélybe sodorva a testület működését. Azóta egyebként már összesen heten mondtak le, egy bírót pedig áthelyeztek. A New York Times egyébként Handót sejti a lemondások mögött, a lap szerint így szeretné gyengíteni azt a testületet, ami őt ellenőrzi. A cikkben egyébként megemlítik azt is, hogy Orbán a kétharmados többségével, hogyan vágná zsebre a bíróságokat is.

Az ülés Handó bejelentésével indult, aki sietve jegyezte meg, hogy a testület szerinte működésképtelenné vált, azonban Darák Péter, a Kúria elnöke is részt vett az ülésen, neki tanácskozási joga van. Darák működőképesnek ítélte a testületet, hozzátéve, hogy új póttagokat kell választani.

Ezt követően a tanács egyhangúlag határozott működőképességéről, felszólítva Handót, hogy gondoskodjon új póttagok választásáról, majd az OBH elnökének ügyével folytatták.

Az OBT határozata alapján Handó gyakorlata törvénysértő volt:

  • indoklás nélkül nyilvánított eredménytelenné egy bírósági vezetői pályázatot,
  • nem az ügyteher csökkentésére, hanem vezetői feladatok ellátására rendelt ki egy törvényszéki vezetőt,
  • 2016-17 között az eredménytelennek nyilvánított vezetői pályázatokat követően nem intézkedett késedelem nélkül a vezetői kinevezésről.
  • nem indokolta meg a személyzeti döntéseit
  • nem volt jele, hogy tájékoztatta volna pályázókat és a véleményező testületeket az álláspályázatokkal kapcsolatos döntéseiről
  • a vezetői pályázatok elbírálása nem átlátható
  • a bírói álláspályázatoknál nem állapítható meg, hogy valósak voltak-e az eredménytelenné nyilvánítás indokai.

Hamarosan a Handó Tünde vezetői gyakorlatáról szóló teljes jelentést is nyilvánosságra hozzák.

Handó