Dúró Dóra kizárásának margójára

A legerősebb ellenzéki párt vezetése egyre határozottabb lépéseket tett az elmúlt napokban abba az irányba, hogy felszámolja a Toroczkai László által gerjesztett, annak személyes ambícióiból levezethető széthúzást. Bár az ásotthalmi polgármester és emberei mindent megtettek és megmozgattak annak érdekében, hogy átvegyék a párton belüli hatalmat, végül alulmaradtak. A Jobbik vezetőségében fennálló erőviszonyokat már jól tükrözte, hogy Toroczkai platformjához csak egyetlen parlamenti képviselő csatlakozott volna, 25 viszont nem. De ennél korábbra és messzebbre vezetnek a probléma gyökerei…

Toroczkai László és a mögötte álló kormánypárti lakájmédia, illetve mostantól a Kuruc.info is persze pártszakadásról beszél, ennek ellenére számunkra úgy tűnik, hogy a Jobbik új elnöksége bátran és határozottan politizál és tesz helyre fontos kérdéseket.

Facebook/Dúró Dóra

Dúró Dóra személyének és eltávolításának kérdése azonban ebből a szempontból egy kicsit más, jóval nehezebb dolog, hiszen egy kiváló képességekkel rendelkező, szerethető politikus, aki - ellentétben Toroczkaival - mindig keményen megdolgozott a Jobbik sikereiért. A Jobbik elnöksége viszont éppen az ebből fakadó dilemmát számolta fel a jelenlegi döntésével, ami nem csak most, de már két éve is fennállt vele kapcsolatban.

Vona Gábor két évvel ezelőtt kérte fel távozásra Novák Elődöt, Dúró Dóra férjét, akit le is mondattak parlamenti mandátumáról. Sokféle pletykát lehetett hallani ennek okairól, de számunkra több forrás is megerősítette, hogy Vona döntése jogos volt, hiszen Novák személyiségjegyei miatt konkrétan már lehetetlen volt a közös munka az akkori vezetés és Dúró férje között. Ennek igazságát látszik igazolni az is, hogy férje kizárása ellenére maradt a pártban és a frakcióban, illetve az Országgyűlés kulturális bizottságának élén is, sőt Vona Gábortól komoly lehetőségeket, bizalmi feladatokat kapott az elmúlt két évben.

Mindezek ellenére a Jobbikon belül megmaradtak azok a hangok, akik Dúró Dórát veszélyesnek találták, hiszen Novák Előd visszatérésével konkrétan ijesztegetni lehetett a már néppárti irányt képviselő vezetőket, jobbikos képviselőket. A bizalmatlanság Dúróval szemben - bizonyos vezetők részéről – tehát már korábban is fennállt, a mostani Toroczkai-féle „zászlóbontás”, amelyben komoly szerepe volt Novák Elődnek, pedig csak felerősítette azokat a hangokat és személyeket, amelyek és akik, Dúró „leválasztása” mellett szóltak, érveltek. Erre tett rá még egy lapáttal Dúró, amikor alelnök-jelölt lett Toroczkai mellett. Amellett a Toroczkai mellett, akit a Jobbik vezetése és a néppárti tagság egy jelentős része a Fidesz emberének tart. Dúró ezt fejelte meg a platformos szavazással, ahol már jól láthatóan 25:1 arányban egyedül maradt. A párt újonnan megválasztott vezetése feltehetően úgy gondolta, hogy ilyen nehezékekkel nem indulhat neki az elkövetkező négy évnek, így pontot kell tenni a dolog végére, és ezt most megtette.

Toroczkai pedig lánglelkű forradalmárként nyomja majd a „zászlóbontást” és ehhez feltételezhetően minden támogatást megkap majd Habonyéktól. A Fidesznek ugyanis éppen az az érdeke, hogy a Jobbik szakadásáról szóljanak a hírek, még akkor is, ha ez csak néhány ember távozásáról, pontosabban eltávolításáról szól.