Európai politikusoknak sokkal kevesebbért menniük kellett a héten, mint Orbánnak

Európai politikusoknak sokkal kevesebbért menniük kellett a héten, mint Orbánnak

De mit is várhatunk egy olyan országtól, amelynek állampolgárainak harmada hamis gucsiban és kajli verszácsiban nyomja. Hamis ruha, hamis ember. Mit is várunk egy olyan ország választópolgáraitól, akiknek egy jelentős része egy gulyásért vagy egy Erzsébet-utalványért eladja a szavazatát azoknak, akik éhbéren tartják. Szegény ember, csaló kormány. Szlovéniában, Spanyolországban nem megy ilyen könnyen a kormányzati lopás.

Spanyolországban a héten összejött a többség a korrupt jobboldali kormány leváltására. A miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt végül 180-an támogatták a spanyol parlamentben, miután egy madridi bíróság a múlt héten elítélte az eddig kormányzó spanyol Néppárt egykori pénztárnokát korrupció miatt.

Szlovéniában pedig éppen ma tartanak előrehozott választásokat, miután az eddigi miniszterelnök, Miro Cerar lemondott posztjáról, mivel a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós – az ellenzék szerint korrupciótól bűzlő - vasútvonal fejlesztési tervét.

Nem, nem arról volt szó, hogy bizonyíthatóan és pofátlanul gazdagodott a miniszterelnök családja és környezete. Nem arról volt szó, hogy a miniszterelnök lánya rátette a kezét a szállodaiparra, a vendéglátásra, illetve a teljes turisztikai ágazatra. És persze nem arról volt szó, hogy a Ljubjana vagy Madrid emblematikus főtereinek szinte összes vendéglátóhelye a miniszterelnök lányának kezébe került volna. Nem, nem arról volt szó, hogy a miniszterelnök veje európai forrásokat síbolt el. Még csak az sem történt, hogy egy pitiáner bizalmi ember, egy nímand stróman, akinek csak annyi a feladata, hogy a közpénzek tőgyét - kormányzati segítséggel - csapolva, a miniszterelnök számára kisgömböcként gyűjtse, halmozza a pénzt, mondjuk az erőfölényével visszaélve megszerezzen magának jól jövedelmező cégeket, vállalkozásokat. És még csak az sem történt, hogy ezek közös erővel rátették volna a kezüket Adria szlovén partszakaszára vagy mondjuk a legforgalmasabb spanyol strandokra. Egyszerűen csak annyi elegendő volt, hogy a miniszterelnök irányába felvetődött a korrupció leghalványabb gyanúja. Ennyi történt Európában kérem szépen. És ugye milyen messze van?