Totálisan abszurd: Handó Tünde szerint hazaárulók azok a bírók, akik a kormány terve ellen vannak

Ezt az a Handó mondta, aki az Országos Bírói Tanács határozata alapján sorozatosan törvényt sértett, és akinek már több ízben követelték a távozását az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzése érdekében.

Az Országos Bírói Hivatal szervilis elnöke azok ellen emelte fel távirányítással vezérelt szavát, akik a közigazgatási bíróságok létrehozása ellen tiltakoztak.

Sajnálatosnak tartom azt (...), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat.

- jelentette ki Handó, mégpedig teljesen komolyan.

verhofstadt

Szerinte ezek a bírák olyan szervezethez fordultak, amelyet Brüsszel finanszíroz, ezzel pedig hazaárulást követtek el. Az elképesztő kijelentéseket nem meglepő módon a kormány egyik propagandagyárának számító Kossuth Rádióban eresztette el a hatalommal való visszaélés miatt korábban már feljelentett Handó Tünde.

Az OBH elnöke hozzátette, hogy a kormány szempontjából érzékeny ügyekben eljáró bíróság független lesz, ezt pedig nem fenyegeti semmi. Ühüm…

Korábban mi is írtunk már arról, hogy az Országos Bírói Tanács egyszerűen kirúgná Handót, határozatukban pedig több ponton is törvénysértőnek találták a hatalom érdekeit szolgáló hölgy ténykedését, akinek kifakadása és elborult állítása főként az ő szájából, teljesen érthetetlennek tűnthet, persze bizonyos szempontból mégis indokolható, Handó ugyanis többször is demonstrálta már a hatalomhoz való hűségét.

A független bíróságok pedig a magyar kormány legújabb ellenségei, ezért ezt a területet is saját érdekeik szolgálatába állítanák, vagyis amolyan erdogani, putyini mintára alakítanák át a független igazságszolgáltatást. A kritikus hangokat pedig mindig is gyűlölte a hatalom.

Orban_Diktatura