Mit tanácsolt Reményik Sándor 100 évvel ezelőtt?
104 évvel ezelőtt, 1918-ban jelent meg Reményik Sándor első verseskötete, a Fagyöngyök. Erdélyi költőnek lenni a huszadik század első felében is nehéz, lemondásokkal teli küzdelem volt. Reményik Sándor megtapasztalta a kisebbségi lét minden nehézségét. Templom és iskola című versének refrénje a nemzeti megmaradás jelképeként is értelmezhető. „Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát.” Napjainkban persze az idézett gondolat újfent aktuális, hiszen a kiürülő, elnéptelenedő falvak bezárt iskolái sok magyar ember számára szomorú jövőképet sejtetnek.
„Egy lángot adok, ápold, add tovább és gondozd híven…” - ez az idézet áll a Házsongárdi temetőben Reményik Sándor sírján. Keresztény, tiszta hittel és bizakodással teljes élete példázata volt mindannak a magatartásnak, amelyet még az első világháború és Trianon tragédiája sem tudott megrendíteni. Reményik költészetének publikálását 1945 után, nem sokkal a halálát követő években betiltották.
A költő az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz című folyóiratot az embert próbáló időkben is szerkesztette, kitartása minden határon kívül rekedt magyar számára reményt és hitet jelentett. A kolozsvári, értelmiségi polgári családban nevelkedett Reményik annak a társadalmi osztálynak is végvári „harcosa” volt, amelynek elhallgattatása, megsemmisítése célja volt később a kommunista diktatúrának. Éppen száz évvel ezelőtt megjelent első verseskötetének egyik kiemelkedő alkotását idézzük, amely így a huszonegyedik századi világ útvesztőjében is szellemi-lelki táplálékként szolgál.
Tanács
Te ne kérdezz, csak menj az utadon
S meg ne állj körülnézni,
A kétely gyilkos sebet üt belénk
S a lelkünk, a lelkünk bevérzi.
Te ne kérdezz, csak menj az utadon,
Az agyad bármi kábult,
A gyöngeséged, tétovázó vágyad
Egy hanggal el ne áruld.
Magadba higgy és menj az utadon,
Mint kit nem döbbent titkok árnya,
Gyáva, ki minden mondata után
Megtorpan kérdőjellé válva.
Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal,
Mögötted lobogjanak a csodák,
Mint akinek csak ökle, foga van,
Úgy menj a pusztuló világon át!
Az égbe ne tekints, de forró karral
Öleld az anyaföldet,
Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz,
Nem mozdul az meg többet!
(Forrás: MEK elektronikus könyvtár)
(A cikk első változata 2018.07.05-én jelent meg.)