Újabb 2,2 milliárdot tol a kormány Lezsák Sándor Lakiteleki Népfőiskolájába

Nem is olyan sok ez, mert 2016-ban közel dupla ennyit kapott az Országgyűlés korábbi fideszes alelnöke ugyanerre a célra. Egyébként pedig az igazán fontos dolgokra költeni kell.

A 24.hu számolt be arról, hogy majdnem 2,2 milliárdért egy 4000 négyzetméteres irodaházat kapnak Lezsák Sándorék, mert miért ne. A „nagynevű” Lakiteleki Népfőiskolán különben olyan speciális képzések is folynak, hogy például még baskírul is lehet tanulni. Az újabb nagyszabású beruházás keretében most egész pontosan 2 milliárd 212 millió forintot költhetnek el a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. székhelyének építésére. A közbeszerzési hirdetményből kiderült, a projektre egyetlen jelentkező volt, a mórahalmi székhelyű Bauszer Kft., ami természetesen meg is nyerte a tendert. A cég a többféle műszaki vezetéshez, a fríz (vagyis a klasszikus oszloprendek és párkányzatok) kivitelezés művészeti munkálataihoz, a helyszíni vakolatornamentika tervezéséhez, illetve a részmegvalósítási munkáihoz is alvállalkozókat vesz igénybe.

Mint arra utaltunk, a Lakitelki Népfőiskolánál temérdek közpénz landolt az elmúlt években. Három éve az Átlátszó írta meg, hogy közpénzből alakítottak ki lovardát, tornacsarnokot, sportpályát, termálfürdőt, kempinget és szállodát is Lakiteleken. A korábban a Fidesz frakcióvezető-helyettesi és az Országgyűlés alelnöki posztját is betöltő Lezsák Sándor által alapított Lakiteleki Népfőiskola a 2015-ös költségvetés alapján 300 millió forintos működési támogatást kapott, emellett további kétmilliárdot kapott a Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójára és fejlesztésére. Előtte egy évvel, 2014-ben 170 milliós épületfejlesztési támogatást kaptak, 2013 nyarán pedig különféle fejlesztésekre másfél milliárdot szavazott meg nekik az Országgyűlés. A legnagyobb pénzeső azonban 2016-ban hullott Lakitelekre, akkor 4,3 milliárd forintot kaptak Lezsákék. Népfőiskolára. Ezzel egy időben derült ki, hogy az intézmény mellett Hungarikum Hotel épülhet, természetesen szintén a mi pénzükből.

Történik mindez, miközben a kormány éppen azon van, hogy a tudományos élet szereplőit és a kutatás szabadságát gúzsba kösse, az oktatási rendszer pedig soha nem látott mélyrepülésben van, az intézmények forráshiánnyal küzdenek, elképesztő a tanárhiány is, a CEU-t pedig mindenáron ki akarják ebrudalni az országból.

Megszokhattuk már, hogy naponta igazolást nyer a közszájon forgó mondás, miszerint „aki NER, az nyer.” Gondoljunk csak az Orbán Viktor személyes pénztárcájaként számontartott Mészáros Lőrincre, akinek egyszerűen nincs olyan napja, amikor ne nyerne valamilyen több milliárdos, de minimum több százmilliós közbeszerzést vagy ne vásárolna fel még valamit. Pedig – hogy finoman fogalmazzunk – szellemi kapacitásait tekintve nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy valaha is képes volt megoldani mondjuk egy keresztrejtvényt, egy átlagos nehézségű matekpéldáról már nem is beszélve.

Az immáron nyolc éve tartó időszak megmutatta, hogy Magyarországon a boldogulás (értsd: mesés gyarapodás rövid idő alatt) egyetlen kulcsa a Fidesz-párttagkönyv. Nem számít sem a tudás, sem a szakmaiság, ne adj Isten a teljesítmény: ahogyan a többi autokratikus rendszerben, a NER-ben is csak a totális, eszetlen szervilizmus és a maximális lojalitás számít.

Mindez mérhetetlen rombolást okoz a magyar társadalomban. A helyzet akut, de lassan krónikus beteg lesz egész Magyarország fizikai és mentális értelemben egyaránt. Végtelenül elkeserítő, hogy a propagandagépezet által végrehajtott agymosás hatására vagy egzisztenciális okokból sokan a saját akaratukból vállalják a (rab)szolgaságot, ahelyett hogy felismernék, nagyon rossz irányba tartunk…

(Főoldali kép: wikipedia.hu)