De fura! Orbán pont azzal a kétmilliárdos csapatszállítóval közlekedik, amit állítólag a Magyar Honvédségnek vettek

Mondjuk, valószínűleg korábban se hitték el sokan, hogy a méregdrága közlekedési eszköz nem kormánygépnek kell.

A Magyar Honvédség csapatszállításra vásárolt Airbus A319-esén érkezett a magyar kormánydelegáció szerdán Tel-Avivba. Az MTI által közreadott képekből, illetve a repülési adatokból egyértelműen kiderül Orbán Viktor a 605-ös lajstromszámú géppel landolt Izraelben - szúrta ki a 444.hu.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A repülők februári kecskeméti bemutatóján Simicskó István akkori hadügyminiszter kijelentette:

„a most beszerzett Airbus A319-esek nem kormánygépek, feladatuk a csapatszállítás, polgári személyek evakuálása és sebesültszállítás.”

És ez persze megint csupán egy olyan eset a sok százból, amivel kapcsolatba egyszerű halandó állampolgárként két dolgot tehetünk: mosolygunk egyet beletörődve a sorsunkba, vagy dühödten a falhoz vágunk valamit. Igaz, egyiktől sem lesz élhetőbb Magyarország.