A kultúrharcos Békés Márton túl sokat felejtett, kell egy kis emlékeztető!

Talán már nem is emlékszik arra, amikor még jóval kevesebb pénzért, majdhogynem ingyen, szimpla kedvtelésből „balliberálisozott” és feszegette a „zsidó-nemzsidókérdést” mint ifjú egyetemista a Hazafi néven általa főszerkesztett konzervatív elméleti, kulturális és kritikai havilap hasábjain. Biztosan az én emlékem csal, hogy egy Majoros-szemináriumon közel félórán keresztül kellett győzködnöm arról - a ma már a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójának székében ülő „vezetőtörténészt” - hogy 1956 forradalom volt és nem ellenforradalom.

Ezer százalék, hogy én emlékszem rosszul, hogy egy rakás hallgató azon akadt ki akkortájt az egyetemen, mert az a hír járta, hogy az egyik „kollegájuk” állítólag annak a Savaria Skins nevű bandának volt a tagja, amely meggyalázta a szombathelyi zsidótemető sírjait és amely létrehozta a magyar nácik honlapját.  

De mindegy is, hiszen az elme kiszámíthatatlan, idővel sokat tesz hozzá a valóban megtörtént eseményekhez, illetve sokat is vesz el a megvalósult dolgokból. Mindenesetre soha nem tudtam megérteni az egyre harcosabb Békés Márton világát, aki véleményem szerint legalább akkora pálfordulást vitt véghez, mint maga a keresztényeket üldöző Saul, csak sajnos nem akkora "heppienddel". A renegátok élete persze csupa rejtély és titkolózás, hovatovább konspiráció.

Hát hogyan is nézne ki, ha Schmidt Mária mindent tudna a kis Homo Nuovoról. Hiszen korunk hőse samesz lett, méghozzá nem is akármilyen. Dózsa László sem álmodta szebbnek azt az új seprőt, azt a művészi mozgást, amit a mi Pecsorinunk már az egyetemen is kiválóan alkalmazott az általa kiszemelt oktatókkal szemben. Az a tipikus „felfelé nyal, lefelé tapos” típus ugrott be nekem már akkor is, mindez persze kézállásban 360°-os fordulattal, majd flick-flack mozdulat közben.

Damnatio Memoriae, így hívjuk szűkebb értelemben az emlékezet kitörlését, tágabb értelemben pedig a múlt meghamísítását. Nos, az ebben jeleskedő kultúrharcos sztártörténészek keresve sem találhattak volna jobb tanítványt Békés Mártonnál. Hiszen, ha jól hallom, akkor már az egykori barátait sem ismeri meg a terrorakadémia legmagasabb akadémiájának legfőbb akadémikusa.

Kedves Márton! Most nem mennék bele megint a neverending forradalom-ellenforradalom vitánkba, de azért elmondom, hogy ma Magyarországon „konzervatívnak, népinek, nemzetinek lenni”, amikor így ezekkel a szavakkal jellemzi önmagát a láncszavazatokkal és félelempropagandával hatalomra jutó, közpénztolvajokból és csinovnyikokból álló, a nemzeti szót a dohányboltok szintjére lezüllesztő orbánista szolgahadsereg, ami ma a Fidesz és a magyar kormány, nemcsak, hogy nem „szexi”, nemhogy nem „forradalmi”, hanem egyszerűen alantas és gusztustalan.

Ma egy tisztességes írástudó Márton nem a múltat hamisítja, hanem vagy csendesebben vagy kevésbé csendesen, de valahogyan kritizálja az ellenzéket rákosista eszközökkel leszalámizó hatalmat.

A Terror házában egyébként jó helyen vagy, mert láthatod magad körül azoknak az embereknek a lajstromát, akik kritikusak voltak hasonló időkben. Igaz, ők jellemzően nem élnek már. A baloldaladon láthatod az ezernyi megkínzott és halálraítélt ember listáját. A kommunista hóhérok szerint bűnösök voltak, mert „kulákok”, „fasiszták”, „reakciósok”, „imperialista kémek” vagy „klerikális összeesküvők” voltak. Akkor ezek voltak a halálos stigmák. Viszont, ha jobbra nézel, akkor látni fogod azoknak a névjegyzékét, akiket az általad napjainkban képviselt talmi, meghamisított és populista nemzeti eszméhez kísértetiesen hasonló eszme tombolása idején helyeztek törvényen kívül, majd gyilkoltak halomra. Nem vagy te tudatlan, nagyon jól tudod, hogy ilyen volt például Szerb Antal, Radnóti Miklós vagy éppen Rejtő Jenő. Persze ebben a korban is megvoltak a halálos bélyegek, a proskribáltak elnevezései; ők és meggyilkolt társaik „zsidók”, „kommunisták”, „hazaárulók”, „kollaboránsok” vagy „zsidóbérencek” voltak.

Nos, a fenti írók néhány év múlva feltehetően már nem fognak beférni mondjuk a Németh Szilárd által kanonizált nagy nemzeti költők és írók nagy nemzeti panteonjának nagy nemzeti csarnokába. Ahol - ha jól értelmezem a szavaidat - akkor itt Eszterházy Péternek sem igazán jutna már hely. Nem elég „népi”, nem elég „plebejus”... Mondom ezt én, aki nem szeretem, de elismerem Csokonai Lili munkásságát. Az én hazámban neki is marad hely a jó írók között.

Eszterházy már halott, így ebből a szempontból Ő kevésbé érdekes, de mondd, élő emberek közül ki van még a listán? Ki az, aki nem elég „plebejus”, nem elég „népi”, nem elég „nemzeti”, esetleg „hazaáruló”, „komancs”, „sorosista”, vagy „brüsszelista”, ne adj Isten „magyar narancsos”, ad absurdum „zsidó”? Mi lesz velük Márton? Meghalnak vagy az is elég, ha elhagyják a hazájukat maguktól és elmennek mondjuk Berlinbe? A sorosisták egy része már elment, de ki lesz a következő, Márton?

Nem voltál hülye soha, ahogyan Pecsorin sem volt hülye, csak sosem voltál elég bölcs Márton. Pedig annak, aki a múlttal foglalkozik az emlékek üzennek. Megelevenednek a régi emberek és köztünk járnak azok is, akik ma már kövek alatt fekszenek. Jaj, ha azok a kövek üzenni vagy beszélni tudnának, de csak hallgatnak, mint a sír… Hallgatnak, mint régi budapesti és prágai kocsmák falai…Sok bölcs dolgot lehet tanulni a múltból Márton, hidd el, hogy nem kell azt végleg eltörölni! És átírni sem kell. Egyszerűen hazafinak kell maradni akkor is, ha a hatalom nem tűri a kritikát és hazug módon hazaárulónak nevez. És persze lehet kultúrpolitikáról beszélni, igaz én már a szótól is hányok, és lehet kánont teremteni, meg kultúrharcot vívni, csak az nagyon nem XXI. századi. Egy mai ember ugyanis ennél sokkal békésebb, Márton.

hazafi_01