Fidesz: "Olyan államot építünk, ahol a szolgáltatás elsődleges"

:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

A címben szereplő mondatot meg sem kíséreljük elemezni, hiszen valamelyik másik, kormánypárti politikusok elméjében létező univerzumra vonatkozhat, ugyanakkor érdemes megemlíteni a kontextust, ahol megszületett:

A kormányablak a Sziget fesztiválon is jelen van és nemcsak biztosítja az állam szolgáltatásait, hanem lehetőséget is ad az érdeklődőknek bepillantani a különböző tevékenységek működésébe - mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön a rendezvényen tartott sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a Szigeten működő "kormányablakbuszban" szinte az összes olyan szolgáltatást igénybe lehet venni, ami a fesztiválon kívüli kormányablakban is igénybe vehető. Beadható kérelem személyi igazolvány, útlevél készítésére és az emberek segítséget kaphatnak elveszett okmányaik pótlásában is.

Olyan államot építünk, ahol a szolgáltatás elsődleges. Az országban immár 297 helyen működik kormányablak, és ezekben az állampolgárok az állam tevékenységével mint szolgáltatással találkoznak - fogalmazott Bence.

Nos, hát... ööö..., aki járt már kormányablakban, bizonyára egy olyan katartikus élmény él az emlékei között vele kapcsolatban, amit nagyon szívesen élne át fesztiválozás közben is. Aki pedig nem járt, a SkyBar helyett tuti, hogy ide vezet az első útja.

Az emberek elmondhatják a véleményüket az állam működéséről - mondja Bence. Ha ez így van, akkor nagyon, de nagyon nem lennék a kint üldögélő közszolgák helyében...