Ki emlékszik már: 2010-ben még azt mondta Orbán, hogy számukra a legfontosabb a szerénység és az alázat lesz

Nem is olyan régen azért vonultak a parlament elé a civilek, hogy a méltatlanul alacsony otthonápolási díj ellen tiltakozzanak, akkor azonban sűrű és nyegle vállrándítások közepette a „jól bevált”, de már rém unalmas és felháborító Soros-címkével intézték el őket. Most ismét kiderült, hogy - pestiesen szólva - van ám pénz lóvéra, persze csak ha a sajátjaikról van szó.

Noha 2010-ben a győztes országgyűlési választás – a Fidesz akkori kedvenc kommunikációs paneljével élve „fülkeforradalom”– után Orbán Viktor a fővárosi Vörösmarty téren felállított színpadon az összegyűlt tömeg előtt még úgy fogalmazott, hogy a következő évek során számukra a legfontosabb a szerénység és az alázat lesz, mára világosan látszik, hogy az is csak nettó kampányszöveg volt.

Puritánnak egyáltalán nem mondható, saját definíciója szerint népnemzeti, de inkább nacionalista kormányunk olyannyira „szerény”, hogy például egy 2016 végi kormányhatározat értelmében csak Orbán dolgozószobájára négy milliárd forintot különítettek el, mivel a tervek szerint a helyiséget Tisza István korábbi miniszterelnök ma Debrecenben található egykori dolgozószobája bútorainak másolataival rendezik majd be. Ez a tétel egyébként része a budai Várba költözésnek. Az új miniszterelnöki rezidencia költségei sajtóinformációk szerint meghaladták a 23 milliárd forintot.

Mint ismeretes, nemrégiben döntött arról az Országgyűlés, hogy a jövőben a miniszterek fizetését maga a miniszterelnök határozza meg. Az összeget személyre szabottan a parlamenti képviselői alapbér kétszeresében állapították meg, kivéve két miniszter, Bártfai-Máger és Süli esetében. Most a NER egyszemélyes irányítója, Orbán megemelte a miniszterei fizetését, nem is akárhogy.

Micsoda alázat és gesztus a magyar emberek irányába, akik közül sokaknak egy év alatt sincs ennyi bevételük! Mindezek fényében kifejezetten pikáns a keddi Kormányinfón Gulyás Gergely szájából elhangzott bejelentés, miszerint drasztikus létszámleépítést tervez a kormány a közigazgatásban, hogy „racionalizálják a munkafolyamatokat”. A tárcavezető kifejtette, a minisztériumokban és a kapcsolódó intézményekben dolgozó mintegy 14 ezer állami alkalmazott tekintetében 15-20 százalékos leépítés várható a kormány bürokrácia-csökkentő intézkedéseinek eredményeként. Az intézkedés célja Gulyás szerint „a jobb minőségű, digitális alapú közszolgáltatás” elérése lenne.

Aha, értjük. Bizonyára eddig is csak maguk a miniszterek dolgoztak éjt nappallá téve az országért, mert ők mindenhez is a legjobban értenek, nem pedig a minisztériumi apparátusok munkájának köszönhető, hogy nem lett a jelenleginél is nagyobb káosz számos területen. Nem kell az a sok aktatologató, majd a miniszterek egy számítógép mellől menedzselik az országot. Kevesebb kiváltságost nagyobb fizetéssel, sokkal több Orbán-rabszolgát és elbocsátott közszolgát az országnak! Előre a digitális Orbánisztán felé vezető narancsos úton!