Életfogytiglanra ítélték a Teréz körúti robbantót

A húszas éveiben járó P. László Gergely legkorábban 25 év múlva szabadulhat.

A fegyházbüntetés mellett a bíró 110 millió forint megfizetésére is kötelezte a férfit, akire emberölési kísérlet, robbanószerrel való visszaélés és terrorcselekmény előkészítése miatt szabták ki a súlyos büntetést.

A fiatalember gyakorolta is a robbantást, 2016. szeptember 24-én pedig élesben is kipróbálta „tudományát”. A késő esti órákban a Teréz körúton egy általa készített pokolgéppel súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott két rendőrnek, a robbanószer közelében több kilónyi szöget is elhelyezett.

A rendőrök maradandó halláskárosodást szenvedtek, a nő kisagyába egy szög fúródott, koponyatörést és nyílt lábszártörést szenvedett, társának pedig belső szerve sérült. A robbanás azonban könnyen okozhatott volna még ennél is súlyosabb, halálos sérüléseket is.

A szakértők szerint - bár a tárgyalás során infantilisen viselkedett - a bűncselekmény elkövetésekor P. László Gergely beszámítható volt.