Most akkor hogy is van ez? Toroczkaiék mozgalma örömmel telepít be muszlimokat?

Ferenczi Gábor, a Mi Hazánk Mozgalom alapító tagja és alelnöke – mellesleg Devecser polgármestere – örömmel és büszkén jelentette be a Facebook-oldalán, hogy végre megnyílt Devecserben a Flott Kebab Ház és Kávézó, ahol „Adui Jalal barátja és munkatársai mindenkit friss, finom ételekkel és kedves, barátságos kiszolgálással várnak”. Azért ez érdekes, nem?

Mármint nem a barátságos kiszolgálás, hanem az, hogy közösségük egyébként nem arról híres, hogy baráti viszonyt kíván kialakítani a betelepült muszlimokkal. Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a BBC-nek egy éve még a következőt mondta:

Nem szeretnék, hogy a település vonzza a muszlimokat, hiszen nagyon fontos, hogy Ásotthalom megőrizze a hagyományait.

Ugyanebben a cikkben arról is beszélt, hogy abban bízik, hogy Ásotthalom lehet a „muszlim kultúra elleni háború élvonala”.

Valószínűleg sokan emlékeznek a muszlim-ellenes rendeletére is, amit azóta az Alkotmánybíróság már megsemmisített. Vagy esetleg arra, hogy például az egyik leggusztustalanabb propagandaportálnak, a 888.hunak nyáron azt nyilatkozta, hogy Vona Gábor „szolgai módon ált a muszlimokhoz, majd hozzácsapódott Simicskához és a zsidókhoz is”.

Szeptember elején aztán azt is belengették, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a parlament elé vinné az ásotthalmi burkaviseletet betiltó törvényjavaslatot.

Mindennek tudatában meglehetősen különös, hogy a mozgalmuk alelnöke ennyire boldog, hogy egy 4 ezer főt éppen meghaladó kistelepülésen kebabos szolgáltatja a melegételt, vélhetően muszlim tulajdonosi körrel. Mondjuk, ha azt nézzük, hogy a Fidesz is felosztja a muszlimokat kötvényes (azaz beengedhető) és nem kötvényes (riogatásra alkalmas) csoportokra, végül is, egyáltalán nem meglepő.