"Két hét alatt rend": megkapta a laboreredményt az anya, akit az egyes villamoson szúrtak meg egy fecskendővel

A nő egyáltalán nem érzi biztonságban magát, ha felszáll egy buszra, vagy villamosra. Ilyen országban élünk ma, pedig Pintér azt ígérte, két hét alatt rend lesz. Azóta eltelt közel 10 év, és nagyon nem lett.

Először fel sem fogtam, mi történt, aztán a markában megláttam a fecskendőt. A másodperc töredéke alatt történt az eset, mire felocsúdtam, már a villamos közepén járt a fiatal, majd le is szállt.

- mondta akkor az esetről - melyről mi is beszámoltunk - a négygyermekes édesanya. Azóta folyamatosan vizsgálatokra járt, hogy kiderüljön, megfertőződött-e valamivel. Most kapta kézhez az eredményeket.

Nagyon boldog vagyok, hogy a vizsgálatok eredménye negatív lett, de biztos vagyok benne, hogy ez még nem egy lefutott meccs a részemről. Az eredmény nem egy varázspálca, hogy a megpróbáltatásoknak csak úgy vége szakad, hiszen az elmúlt egy hónapot senki sem tudja visszaadni nekem. Rengeteget költöttem orvosokra, gyógyszerekre, ráadásul lelkileg is borzasztóan megviseltek a történtek. Nem érzem magam biztonságban, hiszen nehéz felszállni a buszra, villamosra, főleg, ha tele van.

- nyilatkozta a Blikknek Anita, akinek ezúttal "szerencséje" volt.

A tűvel szurkáló férfit azóta végre elkapta a rendőrség. Azonban a Hős utcai drogprobléma továbbra sincs megoldva, sőt, egyre inkább terjedni látszik, hiszen Zuglóban, a Pillangó parkban, de Kőbánya vasútállomásnál és környékén, valamint az 1-es villamos szinte teljes vonalán is kaotikus a helyzet. A drogterjesztés pedig a hírhedt Hős utcában sem állt le, sőt a TEK bejáratának közelében is folytatódik.

Ön biztonságban érzi magát, ha kilép az utcára, vagy felszáll egy villamosra?