A működésképtelenség szélén vannak a járványügyi laborok (is)

Ismét őrült fokozatra kapcsolt a NER. Ezredszerre is bebizonyosodott, hogy ahol az államnak jelen kellene lennie, onnan vagy kivonul, vagy lerohasztja és pusztulni hagyja a területet. Ahol semmi keresnivalója nincs, oda agresszíven benyomul, hogy a saját kénye-kedve szerint tönkretegye, netán a haveroknak árusítsa ki valamilyen formában. Közben pedig mindössze annyi az üzenetük a magyarok számára, hogy „Soros” és „migránsok”.

Abban már sajnos semmi meglepő nincs, hogy az utcán „életvitelszerűen tartózkodó” emberek kriminalizálása és társadalmi kirekesztése kapcsán ismét szintet léptek. Az, ahogyan a hajléktalanokhoz és a hajléktalansághoz mint problémához viszonyultak, előre vetítette, ami október 15-től következett. A magyar kormány embertelen rendeletét egyébként már az ENSZ lakhatási különmegbízottja, Leilani Farha is nyílt levélben bírálta, aki azt kérte számon, hogy az alaptörvény mostani kiegészítése hogyan felel meg a hazánk által is elfogadott nemzetközi emberi jogi kötelezettségeknek, különös tekintettel a lakhatáshoz való jogra, illetve a szegénységben élők hátrányos megkülönböztetésének tilalmára.

Noha az emberi jogokért küzdő ügyvédi végzettségű hölgy felháborodása és értetlenkedése teljesen jogos, sajnos a NER-ben nem működnek az alapvető játékszabályok sem. Hiszen láttuk és látjuk, miként bánnak az elesettekkel, legyen szó akár a mozgássérültek, a vakok és gyengénlátók támogatásáról, vagy éppen a minden tiszteletet megérdemlő otthonápolást végzők anyagi megbecsüléséről. Úgy tűnik, nem volt hiábavaló a sok erőfeszítés, a szakmai szervezetek és a média ugyanis olyan – rég nem látott – nyomást tudott helyezni a kormányzatra, amelynek hatására végül is bruttó 100 ezer forintra emelik az otthonápolási díjat. Ezt természetesen a lehető legnagyobb csinnadrattával jelentette be Novák Katalin, aki igyekezett sikerpropagandára felhasználni a történetet. Nos, számtalan kérdés motoszkál bennem ezzel kapcsolatban: Miért kellett ezzel ennyi ideig várni? Miért nevezték nemrég a gusztustalan kormány-propagandisták nyíltan a Soros-hálózat tagjainak azokat az embereket, akik a Kossuth-téren gyűltek össze demonstrálni a jó ügy érdekében? 

A klasszikus értelemben vett szociális háló – amely védelmet kellene, hogy nyújtson mindenki számára, de főként a bajban lévőknek – olyan sérüléseket szenvedett el az elmúlt 8 évben, hogy a helyén csak egy lyukas, darabokra szaggatott és összegabalyodott valamit találunk. Arról már nem is beszélve, hogy ijesztő tempóban nyílik az olló szegények és gazdagok között, a helyzet pedig még aggasztóbb, ha arra a 100 ezernél is több magyarra gondolunk, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget. Vajon nekik milyen érdemi segítséget nyújt majd az állam? Ki fog velük törődni? Megannyi kérdés, válaszok nincsenek. Valahol mindnyájan tudjuk, mi fog történni.

Az is közismert, hogy a szakember- és forráshiányos egészségügyi rendszer már most sem képes ellátni feladatát. Ráadásul semmi sem utal arra, hogy a már most is borzasztó, de egyre romló tendenciát bármi megállítaná, netán visszafordíthatná. Most pedig egy újabb elkeserítő és ijesztő történet látott napvilágot. A hvg.hu cikke szerint egymás után állnak le létfontosságú vizsgálatok a működésképtelenség szélére sodródott járványügyi laborokban, mivel a legalapvetőbb felszerelések hiányoznak az állami járványügy központi intézetében, az OKI Klinikai és Járványügyi Mikrobiológiai Igazgatóságánál. A portál által megszerzett belső levelezés tanúsága szerint annak is fennáll a veszélye, hogy olyan vizsgálatok is leállhatnak, mint az akár halálos nyugat-nílusi láz tesztelése, de ugyanígy leállhat a hepatitis vírusok (így az A, B, C, D, E) molekuláris diagnosztikája is.

Mint kiderült, a laborokban úgy dolgoznak különböző veszélyes vírusokkal, hogy nincs elég fertőtlenítőszer, sem pedig gumikesztyű, de már a gázpalackokból is alig akad. A káosz azután alakult ki, hogy a kormány új nemzeti központba szervezte az intézményt, amely papíron október 1-től létezik, ám a valóságban máig nincs új munkaszerződése több száz szakembernek. A lap szerint az október 3-án e-mail útján kiküldött körlevél tárgya: „leálló vizsgálatok”. Ebben az akkori igazgató, Takács Mária megbízásából azt kérték az egyes osztályok illetékeseitől, küldjék meg október 4-én délig, milyen vizsgálatok állnak le, és hogy nagyjából mikor. A válaszok között volt egy olyan is, amelyben a következő állt: „általános vírusdiagnosztikai osztályon a reagensek hiánya miatt az összes molekuláris vizsgálat, így a nyugat-nílusi láz, a kanyaró/rubeola, parvovírus vizsgálat, teszthiány miatt a nyugat-nílusi láz egyes verifikáló vizsgálatai állnak le a jövő héten”.

Sajnos a magyar társadalmat már jó ideje fertőzi és mérgezi a NER-nek nevezett parazita. Mi vagyunk a gazdaszervezet, a paraziták pedig egészen addig fognak élősködni rajtunk, amíg az életerőnk utolsó cseppjét ki nem szívták belőlünk, csak utána pusztulnak el maguk is. Csakhogy az minket már nem fog vigasztalni.