Erős és büszke: 12 tanár mondott fel, ezúttal egy IX. kerületi gimnáziumban

Egy újabb botrányos igazgatóválasztás miatt áll a bál, ezúttal a IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban. A 168órának nyilatkozó, a távozás mellett döntő alkalmazott szerint az igazgató és a tanári kar között oly mértékben elmérgesedett a viszony, hogy az újraválasztott igazgató megpróbálta kideríteni, hogy kik szavaztak ellene.

Eddig 15-en jelezték távozásukat, ebből tizenhárman pedagógusok - írta meg a 168óra. A gimnáziumot és a tanári kart erősen megosztó igazgató, Kormos László komoly kihívás elé néz, hiszen 12 tanárt pótolni egyébként sem könnyű feladat, de országosan is óriási tanárhiány van. Az érettségi előtt álló diákok is komoly gondban lehetnek, hiszen elveszítették felkészítő tanáraikat. Legutóbb a XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnáziumban történt hasonló okból kifolyólag tömeges felmondás. Ilyen egy erős és büszke ország fővárosának oktatási helyzete…