A Fidesz megint leszavazta az ügynökakták nyilvánosságra hozását - Vajon mit rejtegetnek?

18. alkalommal is nemet mondtak arra, hogy szembe nézzünk az állampárti diktatúra terhes örökségével.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően újjászervezett ügynökhálózat közreműködésével az állambiztonsági mechanizmus 1990-ig működött, nem kevés áldozatot szedve. Azóta közel 28 év telt el, de a szocialista állampárti diktatúra adatait, köztük az ügynöklistákat továbbra sem ismerhetjük. Az MSZP után a 2010-ben kétharmados országgyűlési többséggel hatalomra jutó Fidesz-KDNP sem törte magát, hogy felfedje az embertelen rendszer bűnöseinek kilétét, sőt az erre vonatkozó ellenzéki kezdeményezéseket is rendre leszavazták. Most is.

Kedden az LMP 18. alkalommal nyújtotta be a javaslatot, amit a kormánypárti többség megint elutasított. A Fidesz és a KDNP képviselői, valamint Ritter Imre nemzetiségi képviselő mellett most nemmel szavazott az MSZP két politikusa, Molnár Gyula és Gurmai Zita is.

Így a javaslat 53 igen és 112 nem mellett megint elbukott.

Az LMP közleménye szerint  a Fidesz-KDNP többsége láthatóan foggal körömmel védelmezi a kommunista diktatúra működtetőit. 

Nem meglepő, hiszen tudjuk, hogy Orbán régóta nem képes felidézni azt a fél évszázadnyi kommunizmust, amit nagyon mélyre temetett az elméjében. Lehet egy sejtésünk, hogy miért. Ha emlékszünk, a kormányfő tavaly Vona Gábor felvetésére pusztán annyit válaszolt, hogy minden adat hozzáférhető az interneten és az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában. Vona ekkor szegezte Orbánnak azt a kemény kérést, hogy mondja ki:

Soha nem voltam ügynök, sosem adtam sem szóban, sem írásban jelentést senkiről.

Viktor nem merte. Sőt, akárcsak később a pekingi Tienanmen téren, a magyar Parlamentben is két kézzel mutatta a középső ujját egykori „rendszerváltó” imidzsének. Válasz helyett nemes egyszerűséggel idegesen csicskapártnak nevezte a Jobbikot, a lényeget viszont nem mondta ki: „Soha nem voltam ügynök”.

De nem is kell ilyen messzire menni, hétfőn Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője emlékeztette Orbánt, hogy 

Ő az egyedüli miniszterelnök, aki az elmúlt 28 évben nem esett át átvilágításon.

Különös, nem?