Csak egy novemberi láng

Csak a gyertyafényben látlak, ott is elmosódva…

Csak egy novemberi láng

Csak a gyertyafényben látlak, ott is elmosódva…

Kezed melegét keresném az égető lángban,

ölelésed egy másik dimenzió végképp elrabolta,

de a szemeid olykor még így is megtalálnak.

Az fáj legjobban, hogy hűtlen lettem hozzád,

kikoptatják arcod a gyilkos hétköznapok,

de szívemben így is megfestelek néha,

ha álmomban látlak, reggelre meghalok.

Ha kívánhatnék valamit, én téged akarnálak,

ha csak egy percig is, de visszajöjj hozzám,

egy pillanatra vesd rám mosolygó szemeid,

hogy elevenné váljon ez a hamis emlékfoszlány.

Elfogadni sosem tudom, de megszoktam, hogy így van,

az igazságkeresés már rég nem az asztalom,

nem vittél el mindent, amit nekem hoztál,

szívem emléktükrét olykor elejtem, elhagyom.

Nem mondtam elégszer… De ki az, aki mondta?

Az elmúlás itt ketyeg, s egyre öregebb az óra.

Felkarcolt szívemben keresem az arcod, de…

csak a gyertyafényben látlak, ott is elmosódva.