Volner egy hatalmas pofonba rollerezett bele élő, egyenes adásban - videó

Az ATV Egyenes Beszéd Kontra tegnap esti adásában egy meglehetősen kínos jobbikos levelezéssel szembesítette Gulyás Balázs publicista Volner Jánost, a Jobbik korábbi alelnökét, aki éppen a tegnapi napon jelentette be - néhány héttel a kizárása után -, hogy csatlakozik a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalomhoz. Volner a stúdióban elhangzottak szerint pénzt, kocsit és luxusirodát kért Sneider Tamástól, a Jobbik elnökétől, no meg az EP lista vezető helyét. Nem kapta meg.

Az adásban elhangzottak szerint Volner májusban még az EP lista vezető helyét, egy Skoda Octavia típusú autót és barátnőjének, Cs. Mariann-nak 420 ezres fizetést kért Sneider Tamástól, a Jobbik elnökétől. De állítólag egy exkluzív Chesterfield bőrgarnitúrás, intarziás budai iroda bérlése is szerepel a levélben, ahol nyugodt körülmények között tárgyalhat a ma már „sorosista” Fekete-Győr Andrással, Herényi Károllyal, illetve a kétségkívül „balliberális” Magyar Györggyel.

Ez azért érdekes, mert Volner János éppen azt hozta fel a Jobbik ellen a kizárása után, hogy a balliberális oldallal, többek közt az LMP-s Meszerics Tamással, illetve „szabadkőműves-spekuláns Soros György” állítólagos embereivel szívott egy levegőt egy brüsszeli béruniós konferencián. Nem látjuk át persze, hogy Volner értékrendje szerint Fekete-Győr András, Magyar György, esetleg Herényi Károly miért kevésbé problémás „értékközösség” szempontjából, mint az általa felemlegetett LMP-s Meszerics, de végül ez az ügy szempontjából lényegtelen is. A kérdés sokkal inkább az, hogy mivel a kért juttatásokat Volner - a műsorban saját maga is elismerte - nem kapta meg, nem ez vezetett-e a Jobbikkal való szakításhoz? Vagyis Volner a pénz miatt hagyta ott a Jobbikot? Mert az elhangzottak alapján nagyon úgy tűnik, hogy igen… 

Mi lesz így a mi drága hazánkkal, ha már az is "balliberális, sorosista" emberekkel tárgyal "titkos" irodákban, aki éppen ezzel vádolja meg a szerinte hülyeségrollert hajtó egykori pártelnökét és pártját? Milyen emberi minőség az, aki nem sokkal azután, hogy pénzért kuncsorog, feltehetően már egy rivális párt bejegyzésén dolgozik?

A videót itt nézheti meg!

Persze azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy mi történt volna akkor, ha teljesül Volner János 3+1 kívánsága. Mi erre jutottunk: