Jaj, de rég hallottunk már classic Kósa Lalis választ! - Hát most itt van! :D

Kósa Lali az 1300 milliárd óta kicsit kezd kikopni a közbeszéd napi rutinjából, ezért felejthetetlen monológjaiból is egyre kevesebbet kapunk. De most végre megint villantott valamit, amitől feltör belőlünk a régi érzés: na, ezért szeretjük "a Lalit".

Lali - mint az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának nagytiszteletű fideszes elnöke - a Hír TV kamerái előtt próbálta a minap elmagyarázni, hogy miért akarja emelni a honvédelmi tárca a hadkötelezettség korhatárát.

„40-ről 50 évre emeljük. Természetesen eü-i kritériumoknak meg kell felelnie. Azt gondoljuk hogy válsághelyzet esetén – mert ez erre szolgál – a haza védelmében minél több erőt, energiát tudunk mozgósítani, az annál nagyobb biztonságot jelent mindenkinek” - mondta.

Na, persze egy jó Kósa monológot írásban igazán nem lehet visszaadni, érdemesebb nézni és hallgatni:

Ez a magyarázat is legalább annyira bizonyult hasznosnak, mint a gránátvetőről alkotott egzakt szakértői elemzése:

„A gránátvető szemben a vélekedéssel, az kifejezetten drón elleni védekezést szolgál. A gránátvető az egy cső, ami hálót lő ki, és az ide tartó és veszélyesnek bizonyuló drónokat hivatott elhárítani. Itt volt olyan felvetés is, nem épp burkolja a feledés homálya, hogy idomított sólymokat vessen be a Ház, a hadművészeti tradícióknak az idomított sólyom jobban megfelel. Ennek egy problémája van, a Parlamentet számos más kolléga mellett megosztjuk kétezer galambbal és néhány száz denevérrel, akik fent laknak a toronyban, kívül. És a sólymot akárhogy idomítjuk, a drónnál a denevért sokkal vonzóbb célpontnak találja. Viszont a denevér meg a galamb fél a sólyomtól, tehát kipróbáltuk, a sólyom jött, a drón azt csinált, amit akart, a sólyom meg a galambok közé vetette magát. Az evolúció néhány évmillió alatt nehezen uralható.” 

Nincs kérdés, Lali nem véletlen van ott, ahol.