Brutálisan megvágják az embereket a Vörösmarty téren

Nem a magyar embereknek, maximum a jól fizetett NER-csicskáknak, illetve Orbán-strómanoknak rendezik a belvárosi adventi vásárt. Ilyenkor persze nem kell megállítani Brüsszelt sem, a Nyugatról érkező fizetőképes turisták jöhetnek nyugodtan, költsék csak a pénzüket Budapest szívében, az árakat is hozzájuk igazítjuk, persze az értékrendjüket azt azért hagyják otthon, ne akarják számonkérni rajtunk a demokráciát, meg a jogállamiságot. Hasonlóan az Európai Unióhoz, nekik is csak a pénzük kell, okoskodni ne okoskodjanak, majd a Rogán Tóni tudja, hogy mi a jó a magyar népnek… Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a diktatúránkat! - szólhatna az Orbán-kormány új szlogenje.

„Kétezerötszáz már a lángos, nem neked sül olcsójános!” - kiabálhatnák az egykori pesti szlogen parafrázisát a belvárosi karácsonyi vásár mai kofái.

A Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár éppen idén 20 éve várja a vásárlókat Budapest egyik emblematikus terén, a Vörösmarty téren. A pénzcentrum cikkéből azonban a napnál is világosabb, hogy a Vörösmarty tér már nem a magyaroknak szól, pontosabban nem az átlag magyarnak. A 700 forintos tea, a 800 forint/deci vörösbor, az 1000 forintos sör legalábbis erről árulkodik, de a rossz minőségű, pancsolt forraltbor is majd egy ezresbe kerül. Egy sima lángos 1000 forintba kerül, a sajtos-tejfölös 1500, ha viszont húsos raguval fogyasztanánk, akkor 2500 forintot kérnek érte. Pedig tapasztalatból mondom, hogy a vásári lángos íze még csak nem is hasonlítható a Fény utcai piac békebeli ízvilágához.

Ráadásul az euróval is trükköznek a magyar vendéglátás reflektorfényébe állított vásárosok, akik közül többen csak kézzel-lábbal tudnak kommunikálni a pénzüket itthagyó külföldiekkel. Azért reménykedünk, hogy nem minden külföldi turistának esik le a tantusz, hogy egy nagy átverés kellős közepébe került. Azon pedig kár sopánkodni, hogy nem a magyar keresetekhez viszonyulnak az árak, egyszerűen hozzá kell szokni.

vorosmarty_marjai_janos_mti

Vásári lacipecsenye (fotó:Marjai János/MTI)