Marad az alamizsna: Rétvári Bence szerint nem érdemes foglalkozni a nyugdíjminimum emelésével

Az államtitkár indoklása alapján kevés embert érint ez az összeg. Úgy tűnik, maradnak az időről időre az idősek elé dobott gumicsontok.

Az mfor.hu arról írt, hogy továbbra sem áll a kormány szándékában a nyugdíjminimum emelése.

A nyugdíjminimum, tehát az öregségi nyugdíj összege egy évtizede havi 28 500 forint. Ez az összeg azoknak jár, akiknek megvolt a 20 év szolgálati ideje (vagyis volt bejelentett munkahelye 20 éven át), de emellett kiegészítő ellátásokra nem jogosultak és a munkaviszonyuk alatt keresett havi nettó átlagjövedelmük 53 százaléka nem haladta meg a 28 500 forintot.

Hohn Krisztina (LMP) kérdezte Rétvárit a témában. A fideszes Bencuska pedig jól megindokolta, miért nem szükséges foglalkozni ezzel a témával. Eszerint nagyon kevesen kapnak éppen ilyen összegű nyugdíjat, ez speciel így is van, hiszen egy júliusi adatigénylés alapján az érintettek száma 69, de sajnos nem ilyen egyszerű a történet. A jó öreg Rétvári figyelmét ugyanis bizonyára elkerülte az a tény, hogy 4761 ember még az említett összegnél is kevesebbet kap havonta!

Sőt, további 583 358 főnek csupán 50 és 100 ezer forint közé tehető a havi nyugdíja, ami ugyancsak kevés a tisztességes megélhetéshez. A nyugdíjminimum emelése bizonyára rajtuk is segíthetne, már ha komolyan venné őket az Orbán-kormány.

Rétvári persze gyorsan felmondta a kötelezőt, a nyugdíjprémiummal való takarózás, azonban még szánalmas magyarázkodásnak is gyenge, hiszen ez az összeg aszerint nő, minél tehetősebb az illető, hisze 80 ezer forint nyugdíj felett járhat a maximális prémium, azaz 18 ezer forint a nyugdíjasnak, alacsonyabb nyugdíj esetében arányosan csökken az összeg.          

Mire mindent kifizetek, marad 12-14 ezer forintom ennivalóra, ruházkodásra stb. Ha a gyerekeim nem segítenének, pedig nekik sincs sok pénzük, már rég éhen haltam vagy megfagytam volna! Szívesen vállalnék munkát, de ha meghallják, hogy 67 éves vagyok, már nem kellek.

- idézi a Pénzcentrum Évát, aki havonta 56 025 forintos nyugdíjra jogosult.

Egy augusztusi felmérés szerint körülbelül 500 ezer nyugdíjas vállalna munkát, kényszerűségből.

Vajon meddig tűrik még a nyugdíjasok, hogy totálisan hülyének nézi őket ez a kormány?