Új fejezet a hajléktalanok eltüntetésében: lezárnák a budapesti aluljárókat

A Családok Éve újabb intézkedéssel bizonyítja: igaz kereszténydemokrata kezekben van az ország.

A hvg.hu számolt be arról egy birtokukba került kormányzati előterjesztés alapján, hogy Budapest legnagyobb közlekedési csomópontjaiban éjszakára fizikailag is lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után.

Két, egyelőre titkos előterjesztés jutott el a laphoz, melyek november közepén készültek, a bennük lévő határidők alapján pedig valószínűleg hamarosan a kormány elé is kerülnek. Ezeket a területért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) készítette, a belügyminiszter és egy sor más szervezet bevonásával. A HVG egyelőre csak az első dokumentumot hozta nyilvánosságra, mely arról szól, hogy

Lezárnák éjszakára a nagy aluljárókat - az eredmények „fenntartása” érdekében.

A tervekből az is kiderül, hogy ez két ütemben történne, mivel nem mindenhol oldható meg azonnal az éjszakai gyalogos forgalom felszínre terelése. Van, ahol ehhez zebrákat és lámpákat kéne elhelyezni. Az első ütemet már akár idén végre lehetne hajtani, ekkor a forgalomtechnikai módosítás nélkül lezárható aluljárókkal kezdenének, így a Deák téri, a Corvin negyedi, a Kálvin téri, az Új-Buda központi, a Móricz Zsigmond téri, az Ecseri úti, a Váci úti, a Boráros téri és a Lehel téri déli aluljárót zárnák le. 

Az előterjesztés szerint a gyakorlatban a lejáratok (lépcsők, rámpák) aljára felszerelt, elektromosan működő rácsokkal zárnák le az aluljárókat. Biztonsági okból ez az utolsó metró után a közterület-felügyelők jelenlétében történne, valószínűleg azért, hogy személyesen meggyőződjenek arról, senki nem ragadt lenn. A rácsok nyitása viszont hajnalban „távvezérléssel is történhet”.

A BKK becslése alapján az első ütem költsége mintegy 96 millió forint, amit a Fővárosi Önkormányzat fizetne.

A dokumentum szerint egy új, nagy hajléktalanotthon is létrejönne Újpesten a beteg, idős, önellátásra már képtelen otthontalanoknak – már ha a kormány rábólint a százmilliós nagyságrendű tervekre.

(Boldog karácsonyt! - a szerk.)