Az Orbán-kormány összesen 25 milliárd forintnyi hitelt ad Kenyának és a Zöld-foki Köztársaságnak

Az mfor.hu számolt be arról, hogy két kormányhatározat szerint hazánk segélyhitelt nyújthat az említett országoknak. Miért ne? Hiszen Magyarországon már nincs min javítani.

Úgy tűnik, a kormány jóváhagyja, hogy 50 millió dollár (14 milliárd forint) keretösszegű kötött segélyhitel felajánlása történjen meg a Kenyai Köztársaság felé. A Zöld-foki Köztársaságnak pedig 35 millió eurós hitelt ajánlunk fel vízgazdálkodási és öntözésikapacitás-fejlesztési projektek megvalósítása céljából.

Mindkét esetben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter folytatja le a megállapodásokhoz szükséges tárgyalásokat.

főoldali kép: kormány.hu