Egy fiatal tanárnő eddig ismeretlen auschwitzi lágernaplója került elő Magyarországon
Egy újonnan előkerült lágernapló, illetve egy a naplóból született, szépirodalmi igényességű lágerregény kézirata kerül kalapács alá egy holnapi könyvárverésen Budapesten. A Múzeum Antikvárium által meghirdetett aukción szereplő kézirat különlegessége elsősorban nem is a témában, hanem annak irodalmi színvonalában rejlik. A Lidércnyomás című mű feltételezett szerzője egy dr. Veszprémi Etelka nevű fiatal, szombathelyi tanárnő, aki megjárta - többek között - az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábort is, és aki olyan plasztikus, írói igényességgel tárja elénk a lágerélet mindennapjait és nap mint nap átélt szenvedéseit, hogy a könyv könnyen hasonló kuriózummá válhat, mint Radnóti Miklós Razglednicái vagy akár, mint Anne Frank naplója.
A téma önmagában egyébként nem lenne unikális, az árverési tétel erőssége valójában nem is ebben rejlik. Az elmúlt évtizedekben ugyanis jónéhány lágernapló került elő régi fiókokból, padlásokról, ládákból, melyeknek egy jelentős része ma már megtalálható a magyar könyvpiacon. Persze szűkíti a kört, hogy a nők által átélt és megírt szenvedéstörténetek ezeknek csak egy részét képezik, azonban a most előkerült memoár különlegessége abban rejlik, hogy szépirodalmi igényességgel megírt lágernapló alig létezik nemcsak a magyar, de a nemzetközi könyvpiacon sem. A közelmúltban előkerült, mindeddig ismeretlen és kiadatlan lágernaplóból egy zsidó származású, szombathelyi tanárnő, dr. Veszprémi Etelka legbensőségesebb portréja rajzolódik elénk, írásából egy nő haláltáborban átélt borzalmait ismerhetjük meg.
Etelka édesapja feltehetően, a kor egyik elismert tanára, nyelvésze, illetve irodalomtörténésze Dr. Veszprémi Vilmos volt, aki több - elsősorban irodalmi, valamint nyelvészeti tárgykörben – írt tanulmány, illetve könyv szerzőjeként ismert. Eredetileg Weisz Vilmos néven született, 1878-ban változtatta nevét Veszprémire. Etelka édesanyja Kain Teréz, aki - ahogyan az a Pesti Hírlap 1930. februári gyászjelentéséből kiderül - „felejthetetlen hitvesként” és „önfeláldozó anyaként” fogta össze a családot. A család korán kikeresztelkedett és áttért a református vallásra. Dr. Veszprémi Vilmost az 1907-ben Szegeden tartott Országos tanárgyűlésen, mint szegedi főreáliskolai tanárt választották meg a gyűlés egyik vezetőjévé. Az eredetileg tehát szegedi családi fészket a tanári hivatásában egyre sikeresebb és egyre komolyabb tanári lehetőséget elfogadó apa költöztette Debrecenbe, Győrbe, Sopronba, végül pedig Budapestre. Etelka felsőfokú tanulmányait - az első világégés idején - már a magyar főváros egyetemén végezte, itt is helyezkedett el különböző iskolákban tanárként. Édesapja, aki elsősorban a magyar klasszicista irodalom, pontosabban a „klasszikus triász” kutatója volt 1932-ben hunyt el, ekkor még nyilván nem sejthette, hogy milyen árnyak borulnak erre a világra és abban egyetlen lányára is. A fővárosi iskolákban tanító fiatal tanárnő egyébként a harmincas években a Magyar Néprajzi Társaságban is jelentős szerepet vállalt. A hivatalos közlönyök tanúsága szerint dr. Veszprémi Etelkát Hóman Bálint kultuszminiszter 1937-ben nevezte ki a szombathelyi Lorántffy Zsuzsanna leánygimnázium rendes tanárának. Ezután az állami leánygimnáziumban tanított magyar-történelem szakos tanárként egészen a második világháborúban bekövetkezett elhurcolásáig. 1944. július 4-én a szombathelyi gettóból Auschwitzba, onnan Allendorfba, majd Felsbergbe hurcolt tanárnő memoárjában részletesen meséli el élete ezen időszakának borzalmait. Az említett naplóból született a Lidércnyomás című lágerregény.
Egy visszaemlékezésben, Bauer Julia És mégis című könyvében szintén megemlíti főhősünket:
Ott is előfordult egyszer, hogy elvágódtam és kérdezte a tanárnőt (az őr – szerk.) – Dr. Veszprémi Etelka volt a neve –, hogy mi baja van a Jucinak? Mi baja, mi baja egy fejlődő lánynak, aki nem kap rendes ételt? Vitamint, semmit, egy kis édességet, semmit. Hozott egy sárgarépát. Ott feküdtem a priccsen, ő megtisztította a sárgarépát és odadugta a számhoz, hogy egyem meg. Arra a kiszakadt gyomorra képtelen voltam megenni. Hát mit tudna lenyelni? Egy kis csésze tejet talán. Megint felment, és hozott egy csésze tejet. Ő mentett meg tulajdonképpen bennünket. Azután újságokat adott, így sejtettük, hogy történik odakint. Említettem Dr. Veszprémi Etelkát, aki irodalom és történelem tanár volt velem, ígérte, ha hazamegyünk patronál, de nem találkoztunk soha, pedig úgy tudom, hogy ő is hazajött.
A háború után Etelka visszatért Szombathelyre, csakúgy, mint a korábban szintén a leánygimnáziumban tanító, kísértetiesen hasonló sorssal bíró franciatanárnő, Szemző Magda, akiről a szombathelyi Savaria Múzeum történésze, Kelbert Krisztina írt 2015-ben egy kiváló és hiánypótló monográfiát.
Hálás szívvel gondolok vissza tanárainkra; dr. Veszprémi Etelkára, Szemző Magdára, dr. Lázag Gizellára és dr. Horovitz József főrabbira. Magas szintű, a kultúra iránt érdeklődő, igényes oktatást nyújtottak
- emlékezett a Vasi Szemle 2012.évi márciusi cikkében Berger Klára egykori leánygimnáziumi tanítvány.
Később dr. Veszprémi Etelka visszaköltözött Budapestre, egész pontosan az Újlipótvárosban található Katona József utca 28. számú házban élt, majd végül itt is halt meg 1966-ban.
Dr. Veszprémi Etelka nyug. gimnáziumi tanár elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1966. november 1-én fél 3-kor a Farkasréti temetőben.
– áll a gyászjelentés a Népszava, a Magyar Nemzet, illetve a Népszabadság 1966. október 30-i számában.
Kíváncsian várjuk a holnapi könyvaukció eredményét és reméljük, hogy hamarosan könyv formájában is elolvashatjuk a visszaemlékezést.
A Savaria Múzeum gyűjteményéből igényelt, dr. Veszprémi Etelkát ábrázoló fénykép - minden igyekezetünk ellenére - sajnálatos módon a cikk megjelenéséig nem érkezett meg részünkre.