Putyin Európa felé előretolt középső ujja maga Orbán Viktor
Az „erős és büszke” országot kormányzó magyar miniszterelnök Putyin szemében csupán egy oroszbarát, csatlós állam vezetője, akit bábként használhat saját érdekeinek érvényesítésére. Orbán Viktor sokadik alkalommal rántja le magával a mélybe a magyar társadalmat és szégyenít meg bennünket az európai polgárok, illetve saját NATO-szövetségeseink előtt.
Ma már tény, hogy a CEU Bécsbe költözik. Nem is oly régen még arról beszéltek mértékadónak számító balliberális értelmiségiek a nyilvánosság még nem teljes egészében Fidesz uralta fórumain, hogy akármennyire is fröcsögnek, ijesztegetnek és vizionálnak külföldi befolyást a propagandisták hazánk egyik legjobb egyetemével kapcsolatban, csupán egy jól összehangolt kommunikációs támadás zajlik „Soros egyeteme” ellen, azonban a Fidesz valójában csak méricskél, és minek utána a felmérések szerint az emberek nagy részét nem foglalkoztatja különösebben a CEU-ügy, szép lassan majd leszállnak róla, csendben feledésbe merül a téma egy időre, legfeljebb az önkormányzati választások előtt próbálják majd ismét ezzel tematizálni a közéletet. Hát, tévedtek, tévedtünk. Fájó beismerni, mert a CEU elüldözése újabb fejeztet nyit a NER egyre erősödő autokratikus berendezkedésének szomorú történetében.
Az a fajta aljas és hazug propaganda, amit éjt nappallá téve folytatott a Fidesz „sajtója” a CEU-ról, hűen mutat rá a hatalom működési logikájára: aki ellentmond nekik bármiben is, aki csak kicsit is mást mer gondolni a világról, mint ők, és kiáll a véleménye mellett, annak vége.
Az intézkedések sorozata mögött egyértelműen felsejlik az orosz medve, és annak szándékai. A brutális méretű kommunikációs gépezet csupán egyetlen dologra jó: arra, hogy az USA és az Európai Unió által megfogalmazott kritikákat valamiféle „külföldi beavatkozásként” tálalja a magyar hírfogyasztók számára, ez pedig tökéletes alkalmas arra, hogy egyre inkább rombolja azt az uniós szövetségi rendszert, aminek Magyarország is tagja. Bárki bármit mond, ez csakis Putyinnak áll érdekében.
Ráadásul ne felejtsük el, a módszer eredetileg nem is magyar, hiszen orosz mintára kezdték el támadni a hazai civil szervezeteket, a CEU kiebrudalása pedig kísértetiesen hasonít arra, amikor Oroszország egyik vezető magánegyetemét, a CEU-hoz hasonlóan kizárólag posztgraduális képzéseket nyújtó szentpétervári Európai Egyetemet (European University in St. Petersburg) ellehetetlenítették, mondván, az intézmény idegen érdekeket szolgál és egyébként is megsértette az egyetemek működésére vonatkozó jogszabályokat. Az már csak hab a tortán, hogy akárcsak nálunk a CEU esetében, az orosz gazdasági és pénzügyi adminisztráció több neves képviselője is régebben hallgatója volt annak az egyetemnek.
Fontos megjegyezni, hogy az intézmény két évig felfüggesztett működési jogosítványait idén augusztusban a Moscow Times beszámolója szerint visszakapták, így azóta ismét üzemel Oroszország magánkézben lévő vezető egyeteme.
Mindezek fényében különösen aggasztó, hogy a magyar kormány minden észszerű kompromisszumot mellőzve úgy gondolta, inkább kicsinálja a CEU-t, hogy megmutassa: arra használja a hatalmát, amire csak akarja.
Érdekes lenne megvizsgálni egy közvélemény-kutatás segítségével, hogy ha mondjuk Orbán Viktor vagy Putyin holnap meghalna, mi történne a lakosság szerint. Egy reprezentatív felmérés valószínűleg azt mutatná, hogy az emberek 99%-a rendkívül tartana egy ilyen opciótól, mert az egyszemélyi hatalom és a központi irányítás, illetve az ellenzék teljes legyalulása oda vezetett, hogy ha kihullik a képletből „a vezér”, akkor káosz következik és anarchia, hiszen az ellenzék mesterségesen le van szedálva addig a pontig, hogy semmire sem alkalmas, nem hogy kormányzásra. A kimúlt főnök erővel mesterségesen egyben tartott klientúrájának törtető, de kellően tehetségtelen tagjai várhatóan azonnal egymásnak esnének, mert csak arra elég a tudásuk, hogy másokat eltapossanak és intrikákkal vagy erőszakkal kicsináljanak, ugyanis erre lettek gondos (kontra)szelekcióval kiválogatva.
Amikor a főnök eltűnik, a bestiák azonnal egymásnak esnek, megpróbálnak maffiaháborúhoz hasonlóan leszámolni az addig muszájból eltűrt elvileg elvtársaikkal (valójában ellenségeikkel). Éppen ezért alakul ki egy olyan közvélekedés egy diktatúrában, hogy bárcsak örökké élne a vezér, mert ha meghal, ki tudja, milyen borzalmas idők következnek.
Ezzel szemben mi lenne Svájccal, Norvégiával, Ausztráliával vagy Japánnal, ha holnap meghalna az ottani elnök vagy a miniszterelnök, vagy mindkettő? A válasz az, hogy valószínűleg semmi különös, jönne valaki más, aki átveszi a hatalmat és menne tovább minden, mint korábban. Talán ez a különbség mutatja meg legjobban, merre is kell keresni a diktatúrát…