15 másodperc: Szabó Tímea ennyi időt kapott, hogy a fideszes Polt Pétert kérdezhesse - videó

Tegnap az igazságügyi bizottság ülésén Polt Péternek kellett (volna) számot adnia az ügyészség 2017-es évéről, valamint az Elios-ügyről. Nézze meg, mi lett belőle!

Az ülésen részt vett Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője is, aki nem sejthette, hogy a bizottsági ülés kezdetén a testület fideszes többsége Vejkey Imre KDNP-s elnök javaslatára eldöntötte, hogyan kérdezhetik a képviselők a legfőbb ügyészt. A Párbeszéd politikusa Facebookon azt írta, négy percük volt kérdezni (a másik négy reagálásokra, tehát összesen nyolc percet kaptak) - írja a HVG.

Szabó először 15 másodperc híján nyolc percben - többek között - arról kérdezte Poltot, miért az oroszoknak, és miért nem Amerikának adott ki Magyarország két orosz fegyverkereskedőt, arról pedig nem tájékoztatták, hogy a fenti döntés miatt időszűkében van, ezért később már csak 15 másodperce maradt, miután ismét szót kapott:

Poltot aztán a hvg.hu kérdezte az Elios-üggyel, illetve a CEU elüldözésével kapcsolatban: