Kéri László: Ellenállni pedig kell… és amíg lehet, addig muszáj is

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!

Zsúrpubi: Eseménydús héten vagyunk túl. Úgy tűnik, egyre több frontot nyitva, nyíltan Orbán szemébe mondják az emberek: elég volt!

Kéri László: Az ellenállásnak hihetetlenül sokféle formája, megjelenése van, a hangos, látványos megnyilvánulásoktól, a csöndes, konok és kitartó szembefordulásig. Az ellenállásnak ezer és egyféle oka lehetséges, mert a kiváltó okok, sérelmek, körülmények is ezerfélék. Legfeljebb egyetlen szempontból tűnnek egyszerűeknek és egysíkúaknak: a pillanatnyilag hatalmon lévők szemszögéből nézve. Onnét szemlélve a legtöbb ellenállás romboló jellegű, destruktív, kárt okoz és megakadályozza a kormányzókat legszentebb szándékaik megvalósításában. Az elmúlt egy hét során látványos, rejtett és kézzelfogható leckéket kaphattunk mind a három, említett ellenállás természetéről.

Zsúrpubi: Kezdjük a formákkal.

Kéri László: Az elmúlt napokban láthattunk markáns példát a testületi ellenállásra éppúgy, mint a nyílt, utcai tiltakozásokra is. Talán nem kapott a médiától kellően megérdemelt figyelmet az a tény, hogy az MTA egész testülete csütörtökön meglehetősen egyhangú, kemény és némileg meglepő ellenállást tanúsítva mert szembe szállni azokkal a kormányzati stiklikkel, amelyek jegyében hónapok óta megpróbálják méltatlan körülmények közé terelni évszázados önállóságukat. Tárgyalások sorozata, kifogások és sikertelen egyezkedések tucatjai kellettek ahhoz, hogy a forradalmi magatartásra egyébiránt legkevésbé sem hajlamos - tiszteletre méltó és mindig is távolságot tartó - nagyhírű közintézmény TESTÜLETILEG, elsöprő többséggel utasítsa el eddig minden korszakot túlélő önállóságának látványos megnyirbálását.

A magam részéről ezt nagyon jelentős eseménynek vélem, mert ez az a ritka alkalom, amikor egy kevéssé politikai jellegű intézményt kívülről kényszerítenek arra rá, hogy a saját elemi érdekeit szem előtt tartva kénytelen legyen direkt módon politizálni - és ők ezt a kihívást végül is elvállalták. Ráadásul mindezt egy olyan testület tette, amelynek soraiban nem is oly régen a kormányzati politikai erőknek páratlanul erős bázisa volt.

Személyes véleményem egyébként még annyi, hogy ez a nem várt ütközet egyúttal megvilágíthatja a hónapok óta folytatott, „kultúrharcnak” becézett kormányzati törekvéseknek azt a korlátját is, amivel eme eszement és nagyon káros hecckampány kiötlői nem számoltak eléggé. Azt, hogy az értelmiség megzabolázására kitervelt hadjáratnak nemcsak hosszú, hanem rövid távon is vesztesei lesznek. Ezt a harcot ugyanis nemcsak, hogy nem lehet megnyerni, de nem is érdemes. Azért attól tartok, hogy a jövőbeni beszélgetéseink során sajnos e kultúrharc további állomásairól kénytelenek leszünk még rendre megemlékezni.

Zsúrpubi: És az utcai, nyílt tiltakozások?

Kéri László: A fővárosi lakosságnak rövid időn belül kétszer is volt alkalma e formákkal újból találkoznia. Előbb a CEU elüldözése miatt, majd pedig szombaton a szakszervezetek által szervezett megmozduláson. Mind a két alkalommal olyan időjárási körülmények voltak, amikor azt hihetted volna, hogy az átlagosan ingerült emberek nem lesznek kellően motiváltak elégedetlenségük kifejezésére. S mégis, mind a kétszer meglepően sokan mentek ki az utcákra. Ilyenkor rendre elhangzik az a fajta nyafogás és lebeszélő hang, miszerint minek is tüntetni, nincs értelme felvonulni, mert ettől úgysem fog semmi sem megváltozni. Ezt az érvelést több szempontból sem tartom elfogadhatónak.

Egyrészt eme vélt féligazság ellenkezőjének okán: és ha nem mennek ki, akkor honnét lehet majd megtudni, hogy sokan vannak azok is, akik az adott döntéssel elégedetlenek? Másrészt azért nem, mert egy-egy tüntetésnek nemcsak a résztvevők szempontjából van és lehet hatása, hanem azokra is, akik nem mennek, nem mennének el, de a mégis megtartott/megszervezett akciók bennük is fenntarthatják és tovább erősíthetik az elégedetlenségük miatt érzett jogosság tudatát. A társadalmi szintű elégedetlenség is apró folyamatokból összeálló képződmény, nagyon sok megmozdulás kell ahhoz, hogy a magát lélekben többségben érzők láthatóan is azzá nőhessék ki magukat. Tudja ezt a hatalmat gyakorló fél is, és egyáltalán nem véletlen, hogy az újból megnyert választások után egyik legelső dolguk éppenséggel a gyülekezési jog újból való szabályozása, értsd: további szigorítása volt.

Zsúrpubi: Most láthattuk is ennek az eredményét…

Kéri László: Így, ahogyan mondod. 1988 óta minden nagyobb demonstrációnak a megszokott és kitüntetett helyszíne a Kossuth tér volt. Most nem mehetünk bele mindazon részletek taglalásába, hogyan is alakult ki ez a „szokásjog”. Mindenesetre az elmúlt harminc év szinte valamennyi nagyobb tiltakozása itt kezdődött, vagy itt végződött. Már a tér átépítésének ötletekor igen sokan sejteni vélték, hogy ez a nagyszabású „térrendezés” előbb-utóbb a tüntetési szokások megváltoztatásáért történik. S most láthattuk az új szabályok alkalmazását, de azt is, hogy a tüntetőkkel nagyon nehéz lesz megértetni a nehezen megindokolható korlátozásokat Lett is balhé, és lesz is még. Lehet, az új szabályok kiötlői talán ezt is szeretnék elérni: jó az, ha a kormányzati médiából hírt kapó 90% csak a balhéról értesül. Arról meg már kevésbé, hogy ez a leminősítés az ő legelemibb állampolgári jogainak elporladását is jelenti.

Zsúrpubi: Elérkeztünk az okokhoz.

Igen, ellenállni, tüntetni, szervezkedni, elégedetlenkedni mindig is lesz ok és jog, amíg lesznek olyan kormányok, amelyekben van készség arra, hogy kisebb-nagyobb társadalmi csoportok helyzetét oly módon szabályozzák, amely reájuk nézve nemcsak sérelmes, hátrányos, hanem még arról is rendre megfeledkeznek, hogy magukkal az érintettekkel minderről előzetesen tárgyaljanak. Ez minden kormányra vonatkozik, de ezen a héten a negyedik Orbán-kormány még a tőle megszokottakhoz képest is több olyan lépést tett, amellyel akaratlanul is emlékeztette az állampolgárokat ebbéli alapjogaikra.