Andy Vajna: "A TV2 az én ízlésem szerint készül, mivel én vagyok a tulajdonosa"

Endrú Vajna interjút adott az Indexnek. Ebből nagyjából 10 ezer karakteren keresztül megtudhatjuk, hogy mennyi mindent köszönhet a magyar filmipar, sőt en bloc egész Magyarország neki. Mellékes szálként az is felvillan, hogy a TV2 "híreit" megfelelőnek tartja a szakember.

A terjedelmes beszélgetés egy részében Vajna megmagyarázza, hogy nem kormányzati nyomásra és nem publikus összegért adta oda a médiacégeit a nemrég alakult fideszes médiaóriásnak. Nem kérték, hogy adja oda, és különben is, Mészáros Lőrinccel semmi problémája nincs.

A TV2 az én irányításom alatt van, és lesz is. Amikor megvettem, hosszú távra terveztem. Még nem értünk a munka végére, de amit elértünk, már így is csoda.

A beszélgetés másik hangsúlyos témája annyival összefoglalható, hogy a magyar filmipar végtelenített számú köszönettel tartozik Vajnáéknak, hiszen rengeteg díjat nyertek, egészen fantasztikusan csodálatos filmeket készítenek és pont. Ja, meg Vajna Timi bátran posztolhat az Instagramra, Endi ebbe nem szól bele.

Az interjú vége felé legalább szóba kerül, hogy a "csoda" hírműsora mennyivel járul hozzá azokhoz a dolgokhoz, melyekért köszönettel tartozunk a filmügyi szakembernek, bár az újságírói kérdés inkább arra irányul, Vajna elégedett-e a Marsi Anikós tartalommal, sőt egyáltalán nézi-e.

Persze, nézem. Ha Amerikát nézzük, ott is két külön világ létezik hírszerkesztésben, a CNN és a FOX, és ezek a tulajdonos szempontjai szerint működnek. Itthon pedig ugyanez történik. A TV2 az én ízlésem szerint készül, mivel én vagyok a tulajdonosa. A hírszerkesztést persze nem én csinálom, de a hírműsor irányáról egyeztettek velem, és ezt megfelelőnek tartom. Ráadásul a Tények nézettsége is erősödött az elmúlt időszakban - felelte Vajna.

És ez alighanem tökéletesen visszaadja Endrú lényének szubsztanciáját.