Már a kormány házi jelentésében is felhívják a figyelmet a sajtószabadság gyengülésére

A Jó Állam jelentésben kapott kritikát a kormány – írja az mfor.hu.

"Habár a sajtószabadság megítélése – annak természetéből adódóan – nehezen megfogható, szubjektív elemeken alapul, értékelése mégis kiemelten fontos a demokratikus jogállam minőségének meghatározása szempontjából. A sajtó- és szólásszabadság teljes körű érvényesülése nélkül nem beszélhetünk szabad demokráciáról sem, mert a választópolgárok nem jutnak hozzá a politikai álláspontjuk kialakításához szükséges valós információkhoz”

– áll a szemlézett jelentésben, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai állítottak össze. Ez a Jó Állam jelentés 2018-as kötete, melyben a kormányzat számára nyújtanak értékelő áttekintést a magyar állam működésével, hatékonyságával összefüggésben.

A dokumentum ráadásul azt is megemlíti, hogy a visegrádi országok közül az összevont mutatók alapján hazánk teljesít a leggyengébben: Csehország, Szlovákia és Lengyelország magasabb pontszámmal rendelkezik, vagyis ezekben az országokban erősebbnek ítélik a sajtószabadság érvényesülését.