Vajon a diktátoroknál természetes a gyógyszeres kezelés?

Azt már tudjuk, hogy Hitler 50 éves kora után egyre súlyosabb testi betegségekben szenvedett és rengeteg serkentő-, altató-, nyugtató- és kábítószert szedett egyszerre.

Ez persze csak a halála után vált közismertté, hiszen a németek nem tudhatták meg, a náci vezér milyen ramaty állapotban van. Hogy klasszikus értelemben vett elmebeteg volt-e vagy sem, azt nem lehet utólag megállapítani, hiszen egyszer sem járt életében pszichiáternél. Aki Hitler általános egészségi állapotáról akar mélyebben tájékozódni, itt talál elég sok információt, akit pedig Hitler gyógyszerfüggősége érdekel, ebben a cikkben minden össze van foglalva. Egy érdekes momentum, hogy Hitler minden esetben megtiltotta a visszavonulást, még akkor is, ha ez előre láthatóan katasztrofális következményekkel, rengeteg emberi szenvedéssel és véráldozattal járt.

Az 50-es évei közepén járó, a döntéseiből visszakozni szinte soha nem tudó / akaró (?) Orbán esetében sincs semmiféle közreadott információ arról, milyen egészségi és szellemi állapotban van. Egyedüli támpontot csak néhány videó adhat, amikből ha kivágunk pár másodperces részeket, akkor láthatjuk, hogy „a főnökön” egyre jobban elhatalmasodik (jobb híján nem találtam más kifejezést) a „krónikus orbanózis”. Nem tudni, mi is ez pontosan, távdiagnózist felállítani nem érdemes, de a napnál világosabb, hogy mindez semmi jót nem jelent.

  

 

Mint Hitler esetében, Orbánnál is két ellentétes érdek ütközik. Egyfelől dokumentálni kell a vezér összes szereplését, hogy utána a felvételeket propagandacélokra fel lehessen használni. Másrészt az összes olyan felvétel elkészülését meg kell akadályozni, amik rossz színben tüntetik fel, vagy ha mégis készültek ilyenek, akkor ezek nyilvánosságra kerülését meg kell akadályozni. A személyi kultusz a diktátorok hatalmának alapja, ugyanakkor ma az internet korában élünk, így sokkal több a hibalehetőség. Még Hitlerről is készült legalább egy olyan felvétel (lásd fent), ami nyilvánvalóvá teszi, hogy súlyos beteg volt, és a filmet végül nem sikerült megsemmisíteni. Orbán esetében számos olyan felvétel áll rendelkezésünkre, amiken a normálistól eltérő viselkedés jelei mutatkoznak, ráadásul ezek a 2010 utáni korszak majdnem minden évéből származnak, így azt sem lehet mondani, hogy csak egy-egy izolált esetről van szó.

Azután itt van két videó, amelyek nem egészen 5 évnyi különbséggel készültek. A 2012. októberi, ahol Orbán énekel borozgatás közben, azt mutatja, hogy akkor semmiféle problémát nem okozott neki az alkoholfogyasztás, sőt! Maga tette ki a felvételt a saját Facebook-oldalára.

Ugyanakkor ezen a 2017 áprilisában készült felvételen már kínosan magyarázkodik, hogy miért nem ihat.

Vajon miért?

 

(A cikk első változata 2018.12.31-én jelent meg.)