Az emlékezés börtönében: az egykori kommunista Stefka szerint túl pozitív a Nagy Imre-kép
Nincs teljes összhang Orbán Viktor és kormányának, valamint az őket szolgalelkű módon futtató és kiszolgáló lakájmédia között Nagy Imre kérdését illetően. Legalábbis ez derült ki az elmúlt napok egymásnak ellentmondó kijelentéseiből. A Nagy Imre szobor elszállítása plasztikusan megmutatja, hogy merre tart az 1989-ben, Nagy Imre újratemetésén zöld lámpát kapott, KISZ-titkárból liberális politikussá avanzsált politikus életútja. Még az is lehet, hogy a Fidesz emlékezetpolitikájának és kultúrharcának közös „dicsőségeként” hamarosan a történelemkönyvekből is kiradírozzák Nagy Imre nevét. Míg Gulyás Gergely szerint nincs baj Nagy Imrével, persze a szobra elszállításával sincs semmi gond, addig az egykori kommunista Stefka István elég masszívan rongálja a mártír miniszterelnök emlékét.
A szokásos vádak, mint padlássöprés, népbírósági ítéletek, svábok kitelepítése sorakoznak Stefka István golyószórónak is felfogható „tollában”. Most Nagy Imre a célpont, őt kell kinyírni, Ő a szabadpréda, hiszen szobrának elszállítása megadta a jelet a magukat „konzervatív forradalmároknak” képzelő, orbáni személykultuszban szerelmesen andalgó újbolsevikoknak, hogy indulhat a kartácstűz. Pedig mindennél többet elárul az Orbán-rezsim pedigréjéről, hogy a Fidesz vezetésében lassan több az egykori KISZ-titkár és MSZMP-tag, mint az MSZMP utódpárt MSZP-ben. Stefka István is egykori kommunistaként osztja az észt és a fájdalmat. De még hogy! Micsoda köpönyegforgató, hamis eleganciával köpködi meg Nagy Imre portréját.
Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történtté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsájtottunk neki. Ezzel a megbocsájtással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni, hogy van megbocsájtás a kommunistáknak.
- írja az egyik médiamunkás Stefka lapjában, a PS-ben. De maga az „Öreg”, az egykori kommunista bérborz is belebicskázott néhányat a „temetetlen halott” bordáiba, akkurátusan kicsipkézte a mezítelen történelmi testet, majd arccal a föld felé fordította:
Népszerűsége viszonylagos volt, és igazán csak a reformkommunisták bíztak benne, de nem a nép.
Nagy Imre hívei, a reformkommunisták korábbi kőkemény sztálinisták közül kerültek ki (például Méray Tibor, Aczél Tamás, Losonczy Géza, Vásárhelyi Miklós), akik irányt váltottak Sztálin halála után. Részben miattuk alakult ki torz Nagy Imre-kép a köztudatban. Írásaikban idealizálták Nagy Imrét. Ő lett a jó kommunista. (…) Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Nagy Imre végig ott volt a párt vezetőségében, és részt vett a döntésekben is, amelyek erősítették a kommunista diktatúrát. Nagy Imre 1956-ban nem volt a forradalom vezetője, nem volt a forradalom egyetlen arca, bár miniszterelnök volt. Valójában ő végig az eseményeket követte.