A Fidesz-KDNP képviselői természetesen nem vettek részt a rabszolgatörvényt is érintő rendkívüli ülésnapon

Így a parlament határozatképtelen volt.

Január 3-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ellenzék, hogy megvitassák azt a bizonyos botrányos ülést, ahol a kormánypárti képviselők elfogadták a rabszolgatörvénynek is nevezett túlóratörvényt és a közigazgatási különbíróságok felállításáról szolgáló törvényt.

Az ellenzék tárgyalt volna arról is, hogy miért dobtak ki fegyveres biztonsági őrök a közmédia főépületéből mentelmi joggal rendelkező, és jogosan az épületben tartózkodó ellenzéki képviselőket, de így a dolognak nem sok értelme lett. 

A Fidesz-KDNP képviselőit ugyanis mint tudjuk, régóta nem érdekli  a demokrácia, és régóta azt tesznek, amihez épp kedvük van, ezért ma is nyugodtan leszarhatták magasról, hogy a munkahelyükön kellene lenniük.

Az alábbi videót Szabó Tímea osztotta meg az eseményről a Facebookon, kár, hogy a telefont nem sikerült normálisan tartani.