Magyarország egyre O1G-bben teljesít!

Kleptomániás elit, depresszióba taszított tömegek – ez az Orbán-rendszer kórképe.

A magyar társadalom jelentős rétegeiből bűnözőt szeretnének csinálni különböző törvényekkel, amiket az emberek előbb vagy utóbb kénytelenek lesznek megszegni, ha túl akarnak élni. Ha pedig a „nagyok” lopásait, hazudozását és legalizált erkölcstelenségét látva megpróbálják lemásolni a mintákat a „kicsik”, akkor azonnal elmeszelik őket, így hiteltelenné válnak, ha a maffiakormány ellen próbálnának fellépni, vagy zsarolással elhallgattathatók, vagy ha egyik sem, akkor is kellően rossz lesz a lelkiismeretük ahhoz, hogy vonakodjanak másra ujjal mutogatni. Így működne ideálisan a valóban nemzeti együttbűnözés rendszere, ahol a kisemberek kicsit lehetnek erkölcstelenek, ami miatt aztán pofa be, roló le, „nagyjaink” pedig a legnagyobb disznóságokra is vetemedhetnek, oszt jó napot!

Közben itt az újabb kormányzati plakátkampány egy üdítően friss, páratlanul kreatív és meglepően őszinte üzenettel!

Ugyanakkor a HVG cikke szerint „a kormány hajlandó lett volna lemondani a 2019-es minimálbér-emelésről”. Mekkora áldozat lett volna részükről, atya ég! De azért még most sem késő lemondani!

Végül, de nem utolsósorban O1G a lopásban dagonyázó, átláthatatlanul szaporodó követőit próbálja megzabolázni, azaz előírni, kinek mennyi „jár” ezután. A nevükben feltüntetett feladatoktól nyilván majd teljesen függetlenül működő ügynökségeken keresztül szabályozná, ki mennyit lophat büntetlenül, és mi az, ami már túl sok... a leggazdagabb magyar strómanokat zsinóron rángató vezér ízlése szerint. Egy ilyen intézkedés természetéből fakadóan nem lehet sikeres, azaz halva született ötlet. Ugyanis csakis egy maffiavezér tudná egy ideig kordában tartani a még O1G-bb feltörekvő nemzedék tagjait, akik a NER saját kölykeiként már anyatej helyett is eurót szopiztak a cumiból, tehát nekik aztán bárki prédikálhat, hogy „hátrább az agarakkal”, egyik fülükön be, a másikon ki, sőt vérig lesznek sértve. Hiszen éppen a mester mutatta és mutatja meg nap mint nap, hogy ha lopásról és hazudozásról van szó, akkor semmi és senki se szent, és nincs mérték. Bagoly mondja verébnek, hogy ne lopjon? Álljon meg a fuck-ya-smenet! Vagy lehet, hogy már megint kettő hét alatt „rend” lesz? Hát persze, el is felejtettem, hogy O1G a ma fia!