Elképesztő videó arról, hogyan gyártják a propagandát a köztévében

ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője, a kormány által meglehetősen sokat használt figura a múlt hétvégén épp arról igyekezte meggyőzni az MTVA nézőit, hogy azon a videón, amin durván kidobják Varjú Lászlót a propagandagyár stúdiójából, tulajdonképpen nem történik semmi. A 444 hozzájutott a riport vágatlan verziójához, nyugodtan mondhatjuk, igazi gyöngyszem, valóságos tanulmány Lomnici produkciója.

Mindannyian tudtuk, hogy így működik az Orbánt kényeztető, folyamatosan térdelő helyzetben lévő lakájmédia, de ez a jelenet tényleg brutális. Az alakítás első felében folyamatosan ugyanazokat a szavakat ismételgetve próbálja elhitetni a nézőkkel, hogy az ellenzéki képviselők jogszerűtlenül jártak el. Az igazi katarzis azonban csak ezután következik!

Hősünk egyik pillanatban elhalkul, a riporter közbeszól, ezen a ponton pedig olyan dolog történik, amit tényleg látni és hallani kell:

Igen, jól hallották, a riporter megmondja Lomnicinek, hogy mit mondjon! Ennél a jelenetnél pedig egyszerűen képtelenség jobban összefoglalni, hogyan működik a hírgyártás Orbánék propagandagyáraiban.

Lomnici engedelmesen bólint, majd újra propagandaüzemmódba kapcsol és tovább mantrázza az emberek arcába trágyát. Képviselők, jogszerűen, védték, megvédték, őrök…és így tovább.

Íme, a végeredmény,  közmédia mindezt így tálalta később:

Igen, jól hallották, a riporter megmondja Lomnicinek, hogy mit mondjon! Ennél a jelenetnél pedig egyszerűen képtelenség jobban összefoglalni, hogyan működik a hírgyártás Orbánék propagandagyáraiban.

Lomnici engedelmesen bólint, majd újra propagandaüzemmódba kapcsol és tovább mantrázza az emberek arcába a trágyát. Képviselők, jogszerűen, védték, megvédték, őrök…és így tovább.

Íme, a végeredmény, a közmédia később így tálalta ezt a részt:

Úgy tűnik, a riportereken keresztül üzenik meg, mit szeretnének hallani majd a riportban és mit kell mondania a kamera másik felén bólogató egyénnek.

A 444.hu megkereste Lomnicit azzal, hogy előfordult-e már korábban, hogy a szájába adtak volna szavakat, instruálták-e már a közmédiában.

Közszerepléseim során, minden esetben a saját belső meggyőződésem alapján fogalmaztam meg válaszaimat.

- érkezett a válasz, ami szintén cseppet sem tűnik előre megkomponáltnak! :-D :-D :-D

Zseniális! Jár a buksisimogatás, meg a jutifalat! Azt mondjuk tényleg nem értjük, hogy az ilyen szervilis, gyomorforgató szereplők hogyan nem hányják össze magukat naponta többször...

Persze azt se felejtsük el, hogy Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának még papírja is van róla, hogy hírhamisító.