Magyar szakember: régen a szegények fociztak és a gazdagok nézték, most a gazdagok fociznak és a szegények nézik, ha egyáltalán nézik

Sisa Tibor zseniálisan foglalta össze, miről szól a magyar futball, de van itt még valami.

Szépen lassan a szegényeket kizártuk a fociból. A motiváltakat, akik átugranak a kerítésen, akik ügyesek, akik mindent megtennének, azok jelentős részét kitettük. Mit tettünk? Azt mondják, régen a szegények fociztak, és a gazdagok nézték. Most gazdagok fociznak és a szegények nézik. Ha egyáltalán elmennek megnézni.

- mondta a napokban Sisa, aki az edzőképzés igazgatóhelyettesi feladatait látja el az MLSZ-nél.

Egyébként igaza van, gondoljunk csak a focisták milliós fizetésére, az ürességtől kongó stadionokra, de itthon nem is az a lényeg, hogy a labdarúgás arról szóljon, amiről szólnia kéne, itt az sem baj, ha nincs eredmény, nincs néző, a lényeg, hogy sok szép (méregdrága) stadionunk van, arról már nem is beszélve, hogy egy bizonyos felcsúti csapat (nem páratlan módon), aminek ráadásul Akadémia a neve, olyan "sok" fiatal magyar tehetséget nevel ki súlyos közpénzmilliárdokból, hogy évek óta igazolja a kivénhedt külföldi futballistákat a világ minden tájáról. Szóval, ahogyan mondani szokás: "az előrelépés (hosszú évek óta) megkérdőjelezhetetlen..."

A szakember azonban részben téved, hiszen akad arra példa, hogy gazdag emberek is nézik a focit:

orbánszotyi

Egészen közelről...

Felcsut_stadion