Döntött a "független" ügyészség: Jogos volt az erőszak az ellenzéki képviselők ellen az MTVA székházban

Meglepő módon ( Ja, nem.) a Központi Nyomozó Főügyészség szerint az ellenzéki képviselők ellen jogos volt az erőszak december 16-án és december 17-én az MTVA székházban, így ellenük indul nyomozás közérdekű üzem megzavarása miatt.

Az ügyészség közleménye a következő:

„az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. (...)

Mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítottuk.

Ezzel szemben az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt tett feljelentések tárgyában a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg, ezért a mai napon ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltünk el.”

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán a "kormányt vidáman kiszolgáló ügyészség" döntéséről így ír: