Nyílt cenzúra: Nem hozta le a közmédia a DK és a Jobbik ügyészséget kritizáló közleményét

A Demokratikus Koalíció és a Jobbik közleményben kritizálta az ügyészség döntését, amiért a Polt Péter vezette szervezet azt állapította meg, hogy nem történt a közmédia székházában bűncselekmény, amikor biztonsági őrök parlamenti képviselőket dobtak ki az épületből. Ezeket a sajtóközleményeket a Magyar Távirati Irodának (MTI) kutyakötelessége lenne lehoznia, azonban arra a belső szabályzatra hivatkozva, miszerint „a közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen”, megtagadta azt. Mi azért lehozzuk őket! Így, az Önök számára is nyilvánvaló lesz, hogy egyik párt sem támadta a közmédiát, csupán az ügyészséget kritizálták.

Demokratikus Koalíció:

Az ügyészség lesz a felelős, ha mostantól erőszak ér egy ellenzéki vagy kormánypárti képviselőt 

A Központi Nyomozó Főügyészségen dolgozó fideszes pártkatonák ma azt a döntést hozták, hogy törvényes volt az ellenzéki képviselők elleni erőszak az MTVA-székházban. Diktatúrához méltó döntés született.

A Demokratikus Koalíció szerint csak egyféle törvény létezik. Azt nevezzük törvénynek, ami mindenkire egyformán vonatkozik, legyen kormánypárti vagy ellenzéki. A fideszes ügyészség ma úgy döntött, hogy szabad országgyűlési képviselőket verni. Ahol pedig lehet ellenzéki képviselőket verni, ott szabad kormánypárti képviselőket is, hiszen a törvény előtt mindenki egyenlő. A fideszes ügyészség ma két és fél millió ellenzéki szavazót köpött le és mondta ki, hogy nem védi meg a képviselőiket is. Ezek után az ügyészség felelőssége, ha akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselőket ér erőszak a jövőben.

Jobbik:

Sajnos, a legkevésbé sem meglepő az ügyészség döntése, miszerint a köztévé épületéből "jogszerűen" dobták ki az ellenzéki képviselőket és használtak velük szemben fizikai erőszakot a biztonsági őrök. Szintén várható volt, hogy a közérdekű üzem működésének megzavarása miatt viszont elrendelik a nyomozást. A Jobbik álláspontja szerint Magyarországon már egy jó ideje nem létezik független ügyészség. A vádhatóság vezetője egy politikai megrendeléseket végrehajtó volt fideszes politikus, ahogyan a legtöbb csak papíron független állami intézményt is egykori fideszesek, vagy megbízható kormánypárti káderek irányítanak. Állami intézmények és vállalatok, oktatás, egészségügy, igazságügy, ügyészség, közmédia - mind, mind olyan területek, amelyeket részben, vagy inkább egészben, megszállt az Orbán-rezsim. Ennek a diktatúrának, megszállásnak kell véget vetni!

 Ez nem jelenhetett meg az MTI-nél...