Szijjártó szerint nem kizárólag Oroszországból jönnek álhírek

És milyen igaza van! Hosszú évek óta például már Magyarországon is gyártják azokat.

Az Európai Unió külügyi tanácsa tegnap vitatta meg a félretájékoztatással szembeni cselekvési tervet, melyet az unió tagországai elfogadtak.

Szijjártó fontosnak tartotta kiemelni, hogy az EU alapvetően „az orosz forrásúnak titulált álhíreket” említi, és ezek ellen védekezik, de más irányból is érkeznek befolyásolási kísérletek, amikre érdemes odafigyelni. A külügyminiszter természetesen példával is alátámasztotta állítását, felhozta a 2015-ös röszkei zavargást, amit szerinte a nemzetközi médiában úgy mutattak be, hogy ártatlan, pusztán jobb életre vágyó emberek váltak brutális rendőri fellépés áldozataivá, miközben Magyarországon terrorcselekmény miatt ítélték el a zavargás egyik résztvevőjét, Ahmed H-t.

Ahmed egyébként köveket dobált, ezt mindössze azért jegyezzük meg, hogy tisztába tegyük, mit értenek Szijjártóék ezúttal terrorcselekmény alatt, nehogy még a végén valami szörnyű befolyásolási kísérlet áldozataivá váljunk…

Közös és átfogó választ kell adni az unión kívülről érkező beavatkozások okozta biztonsági kihívásokra, megvédve a véleménynyilvánítás és a média szabadságát

- jegyezte meg Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A miniszterek szerint együtt kell működniük a társadalommal, a civil szervezetekkel, vállalkozásokkal és oktatási intézményekkel, valamint szorosan kell együttműködni a nemzetközi partnerekkel, különösen a NATO-val az álhírek terjedésének leküzdése érdekében.

Már látjuk is, amint az alternatív valóság gyártásában utánozhatatlan, erős és büszke, agymosásra berendezkedett kormányunk felveszi a kapcsolatot a civil szervezetekkel, szem előtt tartja a társadalmi érdekeket, együttműködik a vállalkozásokkal, meghallgatja az oktatási intézményeket, összedolgozik a nemzetközi partnerekkel, a NATO-val, és mindent elkövet, hogy visszaszorítsa az álhírek terjedését.

De térjünk vissza a valósághoz: ha Szijjártóéknak tényleg érdekük lenne mindez, akkor épp az általuk vezérelt brutális propagandagyárak megszüntetésével kezdenék az álhírek terjedése elleni harcot.

Tragyadomb_comicstyle_2

origos_1

Agyus